Integritás Hatóság
Medián: A Tisza Párt szavazói a leginkább kormánykritikusak, ha a korrupcióról van szó
Más pártokhoz képest is nagyobb arányban gondolják úgy, hogy az EU-nak igaza van a kormánnyal szemben.
Vizsgálatot indított az Intergritás Hatóság a kazári 677 milliós minibölcsőde ügyében
Hadházy Ákos független képviselő kiposztolta a levelét, amiből kiderül, hogy megindult a vizsgálat.
Újraindul az 50 milliós EU-s támogatásból épült falusi szálláshellyel ismertté vált fideszes...
Eged István szerint a településen mindenki tudja, hogy náluk minden tisztességes és minden rendben van.
A nyertes címéről küldték a vesztes ajánlatot is – uniós napelempályázatoknál játszottak össze cégek
Az Integritás Hatóság hivatalból indított vizsgálatot, két támogatott projekt esetében állapított meg tisztességtelen piaci magatartást.
Az Integritás Hatóság az elnöke szerint nem tudja ellátni a feladatát, amiért létrehozták
Nincs elég hatáskörük a hatékony működéshez, ezért is javasoltak jogszabályi változtatásokat, mondta Bíró Ferenc.
Jogkörei kiterjesztését, az állami szervezetek rendes együttműködését kéri idei beszámolójában az...
Biró Ferenc, a szervezet elnöke szerint jelentős eredményeket értek el az elmúlt egy évben, de lenne hova fejlődni, ehhez kérnek most támogatást.
Betontorzó Szolnokon: luxushotelt ígértek állami milliárdokból, most a hatóság leállíttatta az...
Megtiltotta a kormányhivatal, hogy folytassák egy szolnoki luxusszálloda építését, amelynek ügyében a NAV költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz. A kivitelező szerint 450 millióval tartozik neki...
Tasó László szerint az Integritás Hatóság koncepciós eljárást folytat ellene a lombkoronasétánya...
A fideszes képviselő a saját erdejében építtetett uniós forrásból lombkoronasétányt, ami miatt a hatóság feljelentést tett.
Süli János azt ígéri, lesznek tehenek a fia tehenészetében
486 millió forintnyi uniós támogatást vettek fel a telep felújítására, de tehenek még nincsenek. Az Integritás Hatóság feljelentést tett az ügyben.
„A rendelkezésemre álló információk átadásával folytatjuk” – Magyar Péter együttműködik az...
Varga Judit volt férje konkrét ügyekben dolgozna együtt az Integritás Hatósággal.









