Albániában nyit migránstáborokat Olaszország
Giorgia Meloni közölte, hogy ez első ilyen megállapodás, éppen ezért történelmi jelentősége van Olaszország és az egész Európai Unió számára.
Hatvanöt embert zsúfoltak be két, I. kerületi lakásba az embercsempészek, letartóztatták őket
A 26 éves török és a 32 éves grúz férfit még október elején, némi menekülés után fogták el a rendőrök.
Szlovákia bejelentette, hogy rendőröket és katonákat vezényel a magyar határra, másnap le is...
A szlovák belügyminiszter ezt azzal magyarázta, hogy egyszeri akcióról volt szó.
Lengyelország és Csehország is ideiglenes ellenőrzést vezet be a Szlovákiával közös határán
Az illegális migránsok számának növekedésével indokolták az intézkedést.
Elon Musk és Orbán Balázs együtt szálltak bele a német külügybe
Az amerikai milliárdos és a magyar miniszterelnök politikai igazgatója X-en (a korábbi Twitteren) osztották meg hasonló véleményüket a németek migrációs politikája miatt.
Embercsempész-központ Budán: a szomszédoknak fel sem tűnt, hogy kilencven ember zsúfolódott össze
Már csak a szemét emlékeztet a csütörtöki rendőrségi akcióra.
„Zárás után kopogtak az ajtón, kinyitottam, ott állt ezer migráns”
Az elmúlt két hónapban nagyjából 20 ezer migráns jutott át illegálisan Magyarországról Szlovákiába, ha nem a közutakon, akkor a zöldhatáron és az Ipolyon átgázolva, a legtöbben pedig a folyó menti...
Diósjenői polgármester: Migrációs főútvonallá változott a Börzsöny
Az, amit a híradóban láttunk a déli határról, az élőben zajlik a szemünk előtt, írja a község honlapján Székely József.
Varga Judit: Nagyon szigorúnak kell lennünk abban, hogy kit engedünk be ebbe a földi paradicsomba
A Dallas Expressnek adott interjút az illegális bevándorlásról.
Kezük vagy lábuk elvesztését is kockáztatják az USA felé tartó tehervonatok potyautasai
Május közepén módosult az Egyesült Államok migrációs szabályozása, ezért különösen sokan futottak versenyt az idővel, hogy minél hamarabb elérjék Mexikón át a határt. A Bestia néven futó...
Kövess minket Facebookon is!