Hegedűs Zsolt

Felmondott a sokat kritizált, egyedi gyógyszerkérelmeket elbíráló Batthyány-Strattmann alapítvány...
Pozsgay Csilla eddig félállásban töltötte be a tisztséget, távozását azzal indokolta, a kérelmek nagy száma miatt főállású szakmai igazgatóra lenne szükség, amit ő nem tud vállalni.
Leállt a központi hűtés a veszprémi kórház műtőiben
A teljes javításra kicsit várni kell, addig átmeneti megoldással hűtik a műtőket. A kormány még a héten közzéteszi a kórházi hűtések helyzetét bemutató jelentést.
Hegedűs Zsoltig jutott a 70 ezer forintért sima klinikai bőrgyógyászaton leszedett anyajegy ügye
Az egészségügyi miniszter azt ígérte, felül fogja vizsgálni az állami és magánszektor összefonódását, beleértve az egyetemi klinikák helyzetét is.
A Mol-üzemben megsérültek közül két főt már hazaengedtek a miskolci kórházból
A tiszaújvárosi baleset négy súlyos sérültjét Debrecenben ápolják, egyikük lélegeztetésre szorul.
Debrecenben és Miskolcon látják el a tiszaújvárosi üzemi robbanás sérültjeit
Egy ember meghalt, egy pedig életveszélyesen megsérült, közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Egy életveszélyes légúti égési sérültet mentőhelikopterrel vittek a debreceni kórházba.
Átnevezik a NEAK-ot, megint Országos Egészségbiztosítási Pénztár lesz a neve
Hegedűs Zsolt azt is megosztotta, hogy ki fogja vezetni az intézményt.
Egy pillanatra sem állnak meg – átfogó elemzés a Tisza-kormány első napjairól
Ma van az 1% határideje, segítsd te is a munkánkat! Villámgyors kormányalakítás után Magyar Péter és kormánya bombázni kezdte a NER-t, de mi történik a szimbolikus ügyeken túl? Félnapos adásban a...
A Bethesda Gyermekkórház igazgatója: Nem leszek népszerű ezzel, de szülészetre sincsen szükség...
Velkey György János elmondása szerint személyes kudarcként élte meg, hogy nem sikerült elérnie, hogy az Orbán-kormány prioritásként kezelje a gyermekegészségügyet.
Kövess minket Facebookon is!