Halász János

Felfüggeszthetik az ország közrendjére és nemzetbiztonságára veszélyt jelentők magyar...
Az új törvény az amerikai–magyar állampolgárságú Soros Györgyöt is érintheti, legalábbis erre utalt Gulyás Gergely korábban.
Kocsis Máté szerint a nyári szünet előtt már nem szavaz a parlament az ellehetetlenítési törvényről
A Fidesz frakcióvezetője azzal indokolta, hogy sok javaslat érkezett hozzájuk a tervezethez, és ezért csak ősszel folytatják a vitát. Állítása szerint a fellépésben egységes a frakció, de az...
A rendőri erőszak és az ellehetetlenítési törvény ellen tüntettek a Széchenyi téren
Magyarországon nőnek, roma nőnek, fiatalnak és gyerektelennek lenni harc, bűn, „rendszerkritikusnak lenni pedig hazaárulás” – mondta az egyik felszólaló a demonstráción, amit eredetileg egy rendőri...
Halász János szerint semmit sem akarnak betiltani, az ellenzék fasiszta tempóról beszélt
Az ellehetetlenítési törvény parlamenti vitáján Kocsis Máté azzal érvelt, hogy Magyarországon sajtószabadság van, és Telex is lesz a jövőben.
Orbán Viktor, Rogán Antal és 107 képviselő csatlakozott az ellehetetlenítési törvény...
Már nem egyedül Halász János jegyzi a törvényt, amellyel ellehetetlenítenék a független sajtót és a civil szervezeteket. A kormány több tagja is a nevére vette a javaslatot.
Halász János: Papagájként jól hajtogatják az előre megírt kérdéseket
A benyújtás óta először szólalt meg az ellehetetlenítési törvényt jegyző fideszes képviselő. Az igazságügyi bizottság ülése után arról próbáltuk kérdezni Halász Jánost, hogy szerinte mely...
A bizottságban már megszavazták az ellehetetlenítési törvényt, a parlamenté a végső szó
Tárgysorozatba vették a fideszes javaslatot, és innen már csak egy lépés a szavazás. Cseh Katalin szerint a Fidesz utolsó, kétségbeesett kapálózása ez a törvény, Szabó Tímea szerint Putyin-csicskát...
Nincs miről tárgyalni: vissza kell vonni!
A sokkolóan abszurd és káros ellehetetlenítési törvényjavaslattal egy dolgot lehet tenni: visszavonni. Vagy ha elfogadják, küzdeni ellene.
Június közepén szavazhatja meg a parlament az ellehetetlenítési törvényt
Kivéve akkor, ha kivételes eljárással gyorsítana a Fidesz. A mostani tervek szerint kedden tárgyalja először az Országgyűlés azt a törvényt, amellyel ellehetetleníthetik a kormánynak nem tetsző...
A fideszesek új törvényjavaslata olyan, amilyenhez hasonló Putyinnak nagy szolgálatot tett a...
Gyermekvédelem és nemzetbiztonság a két kulcsszó, amelynek nevében a hatalom kiépítette a diktatúra rendszerét Oroszországban, egy évtized alatt. Az LMBTQ elleni fellépés és a külföldi ügynökök...
Kövess minket Facebookon is!