Hajdú Péter

Megegyezett Hajdú Péter Az Árulókat gyártó céggel és az RTL-lel, nem lesz per, se kötbér
Korábban arról volt szó, hogy a gyártó cég szerint Hajdú megszegte a játék szabályait, amiért kötbért kellett volna fizetnie. Hajdú perelni akart emiatt.
Hajdú Péter szerint Az Árulók producere gátlás nélkül terjeszt róla hazugságokat
A műsorvezető szerint ő csak azután kapott értesítést, hogy kötbért fizettetnének vele, hogy a szóban forgó rész adásba ment.
Az Árulók producere szerint Hajdú Péter nem érti teljesen azt a szabályt, amit megsértett a műsorban
Volt már hasonló eset a műsor magyar történetében, de akkor Erős Antónia az RTL szerint nem sértette meg a játék szabályait.
Az RTL szerint Hajdú Péter szerződést szegett Az Árulókban, ezért kötbért fizettetnének vele
Hajdú Péter reméli, hogy bíróságra jut az ügy, mert szerinte nem szegte meg a játék szabályait.
Tóth Gabi: Amikor egy színpadon voltam Orbán Viktorral, megindult a szarcunami a nyakamba
A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor vendége volt Tóth Gabi énekesnő, aki az elmúlt napokban a válásával került be a sajtóba.
Kaptam egy emailt Friderikusztól, ami nagyon rosszulesett – erős idézetek a Hajdú Péter-interjúból
Varga Judit-interjú, viszony a Fidesszel, a tévézés jövője, és a konfliktusa Friderikusszal. Erős idézetek Hajdú Péter telexes interjújából.
Hajdú Péter: Ma nem menő fideszesnek lenni, de tiszásnak sem
Bigott fideszesek, melegek örökbefogadása, a Varga Judit-interjú tanulságai, a kábeltévék halála, és a kapcsolata Friderikusszal. Hajdú Péter a Most jövökben azt is elárulta, hogy kire szavazna, ha...
Lázár János: Orbán Viktor minden hülyeségemet mentette, még amikor nyilvánvalóan olyan dolog volt,...
Ennek ellenére az építési és közlekedési miniszter kizártnak tartja, hogy neki olyan szoros kapcsolata legyen a miniszterelnökkel, mint amilyen a Fidesz alapítóinak van. 2018-ban Orbán nem akarta...
Lázár János: Van olyan forgatókönyv is, hogy elveszítjük a választást
Az építési és közlekedési miniszter azt mondta Hajdú Péternek, szerinte a kormány még mindig a kegyelmi botránytól szenved.
Kövess minket Facebookon is!