Rendszeresen molesztálhattak egy ötéves kislányt az újpesti gyermekotthonban, rendőrségi nyomozás...
Az újpesti alpolgármester, Trippon Norbert tett bejelentést a rendőrségen, miután tudomást szerzett az állítólagos erőszakról.
Rendszeresen verte a gyerekeket egy Tolna megyei gyermekotthon felügyelője
A pszichoaktív szereket fogyasztó, súlyos magatartászavarral küzdő, 12-18 éves korú fiúkat sokszor beavatási szertartáson alázta meg. 1,5 év börtönt kapott.
1,7 millió forintot sikkasztott el a gyerekek pénzéből a Nógrád megyei gyermekotthon vezetője
A 36 éves nevelőnő magára költötte a gyerekek apanázsát, vádat emeltek ellene.
Azért dolgozunk, hogy az ő gyerekeik már ne állami gondozottként nőjenek fel
A gyermekotthonok nem képesek felkészíteni az állami gondozásban nevelkedő fiatalokat az önálló élettel járó kihívásokra, így a szülőségre sem. Áncsán Aranka azon dolgozik a Tűzcsiholó Egyesülettel,...
Még 2 év 3 hónap börtön a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának
A férfi többek között szexuális erőszak miatt már 8 évet kapott, most kényszerítés miatt ítélték el.
Három nyomozás is folyik a kalocsai gyermekotthon ügyében, de augusztus óta nem sok minden változott
Bár elvileg csökkent az erőszak a gyermekotthonban, személyi változás nem történt.
Zaklatási ügye volt korábban egy papnak, akit a kalocsai gyermekotthon alkalmaz
Egy jól dokumentált, az egyházmegye által is kivizsgált esetben 18 éves papnövendékhez közelített szexuálisan.
Kövess minket Facebookon is!