Görögország

December 25-én négy fiatal hegyet mászni indult Görögországban, a holttesteiket egy lavina alatt...
A mentőalakulatok eredetileg három férfit kerestek a Vardúszia-hegységben, de egy nő holttestére is rábukkantak.
Elfoglalt repülőtér, útzárak, összecsapás a rendőrökkel – eldurvult a gazdák tüntetése Krétán
Az európai uniós agrártámogatások késlekedése miatt hetek óta tartanak a tüntetések Görögországban.
Arte: Görögország bevezetné a 13 órás munkanapot, pedig a görögök dolgoznak a legtöbbet az EU-ban
A munkaadók szerint ez a túlélés ára, a szakszervezetek viszont modern kori rabszolgaságról beszélnek.
Ukrajna Görögország segítségével jut gázhoz télen
Egészen decembertől jövő márciusig, erről állapodtak meg.
Erdélyi szakember azonosította a pókokat, amelyek a világ talán legnagyobb hálójában élnek
Urák István postán kapta meg az első adag meghatározásra váró pókot, azóta már több barlangi expedícióban is részt vett a nemzetközi csapat arachnológusaként.
Kitüntették a magyar turistákat a tengerből kimentő görög és spanyol fiatalokat
Anasztaszisz Garapisz és Iset Segura még nyáron mentettek meg egy magyar apát és 10 éves lányát attól, hogy az Égei-tengerbe fulladjanak.
A világ talán legnagyobb pókhálójára bukkantak egy kénbarlangban
Több mint 111 ezer pókot fedeztek fel a barlangban, a pókháló pedig 106 négyzetméternyi területen húzódik.
Ezek vagyunk mi?
Mi tesz minket egyedivé? Mi tesz minket a közösség részévé? Mi a korszellemünk? A Non Stop Pop a világ minden tájáról érkező fotósok szemén keresztül mutatja be a popkultúra mélyebb hatását a...
Kövess minket Facebookon is!