Franciaország
44 ezer milliárd forintnyi összegből fejlesztik a mesterséges intelligenciát francia cégek
A hírt maga Emmanuel Macron jelentette be, aki szerint így egyszer utolérheti Európa MI-ben Amerikát és Kínát.
Gyomorforgató jegyzetek, több száz gyerek nevét tartalmazó füzetek a parketta alatt
A francia Joël Le Scouarnec a vádak szerint sebészként 25 éven keresztül molesztált és erőszakolt meg gyanútlan vagy bódult állapotban lévő gyerekeket, 300-nál is több áldozata lehet. Korábban már...
A világ legjobb cukrásza és a világ feltehetően legjobb csokoládétortája
Nina Métayer elmondása szerint „kicsit maximalista”, a Deutsche Welle stábjának pedig megmutatta, hogyan készül speciális csokoládétortája.
Több száz gyerek szexuális bántalmazásával vádolnak egy nyugalmazott francia sebészt
A február 24-én induló per a francia igazságszolgáltatás egyik legsúlyosabb pedofilügye.
Bővítik a Louvre-t a sok látogató miatt, a Mona Lisa saját termet kap
A világ leghíresebb portréfestményét külön jeggyel is látogatni lehet majd. A fejlesztéseket Emmanuel Macron jelentette be.
Ha figyelek a külvilág változásaira, nem biztos, hogy a mai Magyarországon Proustot fordítottam...
Az első francia kiadás után 111 évvel végre megjelent magyarul, egységes kiadásban, ugyanattól a fordítótól Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényciklusa. A fordítóval, Jancsó Júliával...
Kitiltják az óriási tengerjáró hajókat a nizzai kikötőből
A kisebb luxusjachtokat továbbra is szívesen látják a dél-franciaországi városban.
Újabb elfogatóparancsot adtak ki a bukott szíriai diktátor ellen
Bassár el-Aszadot háborús bűnökkel vádolják a francia nyomozóbírák.
Nehezen élik túl a kormányok, ha széles rétegek csúsznak lefelé
Nyugat-Európában sokan tapasztalhatják anyagi körülményeik viszonylagos romlását, keleten a felzárkózásból maradnak ki jól körülhatárolható csoportok.
Meghalt egy 62 éves brit nő egy franciaországi fekete sípályán, miután összeütközött egy ott...
A 35 éves férfi lábtöréssel megúszta a balesetet, az eset körülményeit vizsgálják.









