Szentté avathatják az internet védőszentjét, az első Y generációst
A 2006-ban, 15 éves korában meghalt Carlo Acutis a számítógép iránti szenvedélyét az egyház szolgálatába állította, halála után pedig csodákat tulajdonítottak neki.
Szent István intelmét kérte használatra Ferenc pápától Sulyok Tamás
A köztársasági elnök hivatalos látogatást tett a pápánál.
Matyó hímzéses oltárterítővel és hímes tojással készül Ferenc pápához Sulyok Tamás
Csütörtökön a Vatikánban fogadja a köztársasági elnököt a pápa.
Ferenc pápa méltóság elleni bűnnek tartja az abortuszt, a béranyaságot és a nemváltást
Az Infinite dignity című nyilatkozattétel szerint az emberi élet szent és sérthetetlen.
Bár a napokban gyengélkedett, végül Ferenc pápa celebrálta a húsvétvasárnapi misét a Szent Péter...
A pápa kihagyta a nagypénteki körmenetet, vasárnap pedig tolószéket is használt.
Ferenc pápa a háborúról és az éhező gyerekekről is beszélt
A nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációk szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
Orbánt és Brüsszelt is békítené új könyvében Ferenc pápa
Említi még egészségi állapotát, az abortuszt, az LMBTQ+ közösséget; és kifejti, hogy ha állandóan azt nézné, mit írnak vagy mondanak róla, hetente kéne pszichológushoz járnia.
Ukrajna a pápának: a második világháborúban sem ajánlgattak béketárgyalásokat Hitlerrel
„A mi zászlónk kék-sárga. Alatta élünk, halunk és diadalmaskodunk” – reagált a pápa fehér zászlós javaslatára az ukrán külügy.
Ferenc pápa az orosz-ukrán háborúról: Amikor látjuk, hogy vereséget szenvedünk, bátornak kell...
A katolikus egyházfő egy interjúban a „fehér zászló bátorságáról” beszélt, amikor arról kérdezték, Ukrajnának tárgyalnia kellene-e a békéről Oroszországgal.
Csúf ideológiának nevezte a genderelméletet a pápa
A katolikus egyházfő attól fél, eltüntetik az emberek közti különbségeket.
Kövess minket Facebookon is!