Felvásárlás
Visszadobta a Google 23 milliárd dolláros ajánlatát egy kiberbiztonsági startup
A Wiz megszerzése a cég eddigi legnagyobb értékű bevásárlása lett volna.
Nem erőltetik, ami nem megy, 20 év után adta fel romániai ambícióit az OTP
A nagy terjeszkedés közben távozott a bankcsoport azokról a piacokról, ahol nem sikerült nagyra nőni, és erre esélyt sem látott a vezetőség.
A Google az eddigi legnagyobb bevásárlása előtt állhat
A CNBC forrása szerint 23 milliárd dollárért vennének egy kiberbiztonsági céget, és az alku hamarosan megszülethet.
Milliárdos árbevételű magyar céget vett a GLS
Az iLogistic már a felvásárlás előtt is partnere volt a GLS-nek.
Nemzetközi tulajdonoshoz kerül a Foxpost
A magyar startup a hazai csomagautomata-piac első szolgáltatója volt, 2014-ben mindössze 62 automatával indult el.
Ingyenes mobiljátékokat kiadó cég vásárolta fel a BeRealt
A Voodoo 500 millió dollárt fizetett 2022 legmenőbb alkalmazásáért, amit állításuk szerint még mindig 40 millióan használnak aktívan.
Húszmilliárd forintnál is többe kerülhetett a NER-nek a Libri megszerzése
Kétkörös vásárlás után lett főtulajdonos az MCC.
Hivatalos: a magyar állam visszavásárolta a ferihegyi repülőteret
A Budapest Airport vételára 3,1 milliárd euró volt.
A Lánchíd felújításán is dolgozó, négymilliárdos forgalmú hídépítő céget vett Mészáros Lőrinc
Az Acélhidak a Lánchíd mellett a Nemzeti Atlétikai Központ gyalogos hídján is dolgozott, 2022-ben majdnem 200 millió forintos profittal zárta az évet.
A kormány megveszi a Dürer Park irodaházait, 80 milliárdot már ki is fizettek
A teljes vételár 120 milliárd forint lehet.









