Megakadályozná Joe Biden, hogy japán kézbe kerüljön az Empire State Buildingen is dolgozó acélipari cég
2025. január 3. – 10:21
Joe Biden amerikai elnök úgy döntött, megakadályozza az amerikai acélipari óriás, a U.S. Steel eladását a japán Nippon Steelnek, írja a Washington Post két kormányzati tisztviselő értesüléseire hivatkozva. A lap szerint a Fehér Ház már pénteken bejelentheti a döntést. A hírt a Reuters egyik forrása is alátámasztotta, de sem a Fehér Ház, sem a Nippon Steel szóvivője nem kommentálta az értesülést.
A felvásárlást hónapok óta nyíltan ellenző Biden annak ellenére dönthetett az üzlet meghiúsítása mellett, hogy több vezető tanácsadója is a felvásárlás mellett érvelt az elmúlt hónapokban, mondván, a felvásárlás elutasítása árthat az amerikai–japán kapcsolatoknak.
Biden intézkedésére azután került sor, hogy december 23-án jelentés készült arról, milyen következményei lennének a felvásárlásnak nemzetbiztonsági szempontból. A külföldi befektetésekkel foglalkozó bizottság, az elmúlt években egyre szigorúbb irányt vevő CFIUS azt közölte, hogy nem tudott konszenzusra jutni a Nippon Steel-deal kockázatairól, így a végső döntést a Fehér Házra bízta, írja a Washington Post. A bizottság viszont arra figyelmeztetett, hogy a felvásárlás után csökkenhet az amerikai acéltermelés, a legsúlyosabban érintett iparágak a közlekedés és az energiaágazat lenne.
A U.S. Steelt 1901-ben alapította többek között Andrew Carnegie és J.P. Morgan, ez volt az ország első milliárd dolláros vállalata, és közreműködött olyan épületek és hidak építésében, mint az Empire State Building, a New Orleans-i Superdome és a San Franciscó-i Bay Bridge – az eladást már csak emiatt is ellenzik a kritikusok. A második világháború alatt a U.S. Steel gyárai készítették a náci Németország ellen bevetett tankok, hajók és repülőgépek nagy részét. Az acélgyártó azonban nem éli a legjobb napjait, 2024 végén 21 800 embert foglalkoztatott, kevesebb mint feleannyit, mint 20 éve. A 2023-as 18 milliárd dolláros árbevétele 14 százalékkal volt kevesebb, mint az előző évi, a nyereség pedig ugyanebbe az időszakban a kétharmadával csökkent, 895 millió dollárra. A World Steel Association adatai alapján a vállalat éves termelése a 27. helyen áll, szemben a Nippon Steel negyedik helyével.
Az amerikai acélgyártó 2023 óta eladó, a felek 2023 decemberében állapodtak meg a felvásárlásról 14,9 milliárd dollárért, ami 40 százalékos prémiumot jelentett a U.S. Steel akkori részvényárfolyamához képest.