A román állam akár blokkolhatja is az MVM romániai terjeszkedését

2025. január 7. – 09:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint az MVM orosz gázzal látná el Romániát, ezzel pedig nőne az orosz befolyás az országban – írja a HVG.

Az MVM Csoport december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában. A magyar vállalat 68 százalékos részesedést szerezne Románia második legnagyobb gázcégében, és emellett megvenné az energiaszolgáltatás infrastruktúrájának szerelési-karbantartási munkáit végző E.ON Asist Complet 98 százalékát is. A tervek szerint az MVM mellett a román állam mindkét társaságban kisebbségi tulajdonos maradna.

A romániai E.ON nagyon jelentős társaság, a román piacon 3,4 millió fogyasztót lát el, a lakossági piacon 41 százalékos a részesedése, szolgáltatásaikkal Észak-Romániában a legerősebbek. A vételárról nincsenek hivatalos információk, helyi értesülések szerint mintegy 205 millió eurót (85 milliárd forint) fizethetett az MVM. Az üzlet egyelőre azonban még nincs lezárva, a felvásárlást még több román hatóságnak is jóvá kell hagynia, ez pedig a szoros magyar–orosz politikai és gázkapcsolatok miatt egyáltalán nem biztos, hogy meg fog történni. Több román politikus is arról beszélt az utóbbi hetekben, hogy ha bármi olyan felmerül, ami alapján azt lehet feltételezni, hogy az MVM orosz gázfüggésbe lökné Romániát, akkor blokkolni fogják az ügyletet. Egy ilyen döntés nem lenne példa nélküli, már többször előfordult, hogy a román állam nem járult hozzá az MVM-éhez hasonló ügyletekhez.

A román aggodalmak valós súlyát jelzi az is, hogy a két nappal az MVM-ügylet bejelentése után a román kormány sürgősségi rendeletet adott ki, ami lehetővé teszi, hogy növeljék az állami részesedését azokban a stratégiai vállalatokban, így az energiaszolgáltatókban is, ahol jelenleg is részvényesként van jelen az állam. Az intézkedést többek között azzal indokolták, hogy „a nemzetgazdaságot tervezhetővé kell tenni olyan rendkívüli helyzetek kialakulásának esetére is, mint a háború, ostromállapot vagy szükségállapot, a fegyveres erők részleges vagy teljes mozgósítása, a Románia határán folyó háború és a nemzetgazdaság különböző ágazatai elleni hibrid támadások”. A román Energiaügyi Minisztériumnak egyébként már számos energetikai vállalatban van tulajdonrésze, több esetben többségi tulajdonosként vannak jelen.

Román energiaügyi szakértők szerint az E.ON felvásárlása mellett még egy ponton belépne az MVM a román energiapiacra. Ugyan jelenleg még felújítás és átalakítás alatt van a Marosnémeti-Déva Erőmű, román források úgy tudják, hogy az erőművet megvásároló iraki tulajdonú, off-shore háttérrel rendelkező Mass Global Energy Rom már előre megállapodott az MVM-mel az erőmű gázellátásáról. Ennek értelmében az MVM nemcsak az E.ON fogyasztóit látná el orosz gázzal, hanem az erőművet is azzal fűtenék.

A Marrosnémet-Déva Erőmű gázellátásáról szóló megállapodással kapcsolatban kérdéseket küldtünk az MVM-nek. Az MVM Csoport a Telex megkeresésére azt közölte, nem tárgyaltak a Marosnémeti-Déva Erőmű gázellátásáról, ennek értelmében semmilyen formában nem kötöttek megállapodást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!