Felújítás

RSS

Felújítja a Nagykörutat a főváros, a tervezés már idén elindul

A felújítás mellett vállalkozásfejlesztési programot is indítanak, az ideiglenes kerékpársávok helyett pedig jönnek a véglegesek.

Magyar Nemzet: Az LMP támogatná a Lánchíd-ügy kivizsgálását

A lap megkereste az ellenzéki pártokat azután, hogy a Kehi vizsgálatot indított a Lánchíd felújításánál felhasznált pénzek ügyében.

Úgy újítják fel az egyik gízai piramist, hogy egy új réteget húznak fel rá kívülről

Nagy vitát váltott ki, amikor a projekt vezetője kiposztolt egy videót a rekonstrukcióról.

Több év késéssel, NAV- és OLAF-vizsgálat után, de elkészült a badacsonytomaji Tátika felújítása

2018-ban 2,4 milliárdot kapott rá az önkormányzat, 2020-ra kellett volna készen lenniük, de 2022-ben is csak a bontásnál tartottak. Több önkormányzati dolgozónak milliókat fizettek, aztán...

Kamutégla-vakolással fedték be a 165 éves téglaalagutat Szegeden

Egy kellemes alagutat és a rajta ülő vízházat is felújított a MÁV. Vannak kifogásolható megoldások, holott folyamatosan egyeztettek az Örökségvédelmi Hivatallal.

170 millió forintból tovább korszerűsítik a fideszes Alapjogokért Központ budai székházát

A szauna és a konditerem kialakítása után most a fűtési rendszert építik át.

Most már tényleg nem járnak személyvonatok Kolozsvár és Nagyvárad között

Három és fél éves felújítás kezdődött el most, a buszos pótlás pedig még lóg a levegőben, de ha kész lesz, 160 kmh/-val repeszthetnek majd itt a vonatok.

Annyira drágák az új mobilok, hogy már az Apple is óriási tömegben árul használtakat

Ma már több használt telefont adnak el a hivatalos csatornákon is, mint újat. A legnagyobb gyártók és szolgáltatók is beszálltak ebbe az üzletbe, de új szereplők is gyorsan megizmosodtak. Egy...

Halad a Magyar Nemzeti Bank épületének felújítása, de várhatóan 50 százalékkal drágább lesz majd

Betett az építkezésnek az infláció és a különféle válságok.

Kövess minket Facebookon is!