Fehér Ház

Woke bevándorlóként ábrázolta Donald Trumpot a Fehér Ház
Superman hagyományosan az elfogadás egyik szimbóluma, ami nem feltétlenül passzol a jelenlegi kormány politikájába.
Trump védelmi minisztere az elnök tudta nélkül állíthatta le az Ukrajnának szánt...
A CNN forrásai szerint a kormányzat csak utólag értesült róla, ezért hozott Trump napokkal később ezzel ellentétes rendelkezést.
Az amerikai külügyminiszter hangján üzengetett diplomatáknak egy szélhámos
Mesterséges intelligenciával generált üzeneteket küldött kormányzati szereplőknek, az ügyben vizsgálat indult.
J. D. Vance a Fehér Házban fogadta Orbán Balázst
A miniszterelnök politikai igazgatója azt mondta, most kiemelkedően jók a magyar-amerikai kapcsolatok.
Mindennél nagyobbat szólt, ahogy Trump és Musk egymásnak esett, és egyértelmű, hogy melyikük...
Döbbenten nézte a világ, ahogy brutális hevességgel kezdett egymásnak üzengetni és fenyegetőzni a világ legnagyobb hatalmú és a leggazdagabb embere. Trump és Musk hónapokig tartó nagy barátsága...
Ezért volt az a monokli Elon Musk szeménél
Musk 130 nap után távozott a Fehér Ház hatékonysági minisztériumától, az újságírók a szemére is rákérdeztek a sajtótájékoztatón.
Könnyen izzasztó valóságshow-ba csöppenhet, akit Trump az Ovális Irodában fogad
A korábbiaktól eltérően többször is félelmetes csapdává vált az amerikai elnök irodája. Zelenszkij megégette magát, a napokban pedig a dél-afrikai elnöknek kellett joviálisan végignéznie, ahogy...
A dél-afrikai elnök idegeit is letesztelte Donald Trump a Fehér Házban
Cyril Ramaphosa kormányát a fehérek elleni népirtással vádolta az amerikai elnök, de Dél-Afrika államfője higgadt maradt.
Tovább hízik Mike Waltz Signal-botránya, egy csomó szövetségi dolgozó csetelése szivárgott ki
A Signalról koppintott TeleMessage-et használta sok amerikai állami dolgozó, de ez az app tele volt biztonsági résekkel.
Kövess minket Facebookon is!