Energiaügyi Minisztérium
Ismét elérhetőek a digitális közigazgatási felületek
Hardveres probléma akasztotta meg a szolgáltatásokat, a helyreállításon a gyártóval együtt dolgoztak az állami rendszer üzemeltetői.
Még mindig nem működik a digitális közigazgatás: hibát jelez az EESZT és a magyarorszag.hu
Lassan egy napja nem elérhetők a weboldalak, de a DÁP mobilalkalmazása legalább már működik.
Lehalt a digitális közigazgatás: nem működik az EESZT, akadozik a magyarorszag.hu is
A hiba elhárításán folyamatosan dolgoznak.
Újabb óriási támogatást kaphatnak a lakásfelújítók, 150 ezer lakás újulhat meg minimális önerővel
Az EKR-programban sok tíz-, de inkább százmilliárd forint jut közvetve azoknak a háztartásoknak, amelyek energiát takarítanak meg, hamarosan viszonylag kevés önerővel lehet födémet szigetelni vagy...
Ezer kilométer vízvezeték felújítását tervezik idén a 40 ezer rekonstrukcióra szorulóból
Eredetileg EU-s pénzekkel is számolt a minisztérium, de úgy tűnik, már lemondtak róla.
Jelentősen szigorodik a gyártók felelőssége az akkumulátorok kezelésében
Az Energiaügyi Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetét július 2-ig lehet véleményezni.
Már több mint 600 gazdálkodó vállalta, hogy elárasszák földterületét
Az Energiaügyi Minisztérium február közepén indította a Vizet a Tájba! programot, amivel az ország vízmegtartását akarja erősíteni.
Pezsgőt bonthat az építőipar, váratlanul kedvező törvényt kapott a szektor
Egy új törvény alapján az áram- és gázkereskedőknek mostantól többet kell energiahatékonysági programokra költeni. Mivel elsősorban lakóépületekben lehet ezt megvalósítani, a szigetelők, a...
Meghosszabbítják az elektromos autókra kiírt pályázatot
Vállalatonként 16 autó is vásárolható autónként akár négymillió forintos állami hozzájárulással.
Palkovics László helyett MI-generált avatarja magyaráz a Facebook-oldalán
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos az avatar technológiát saját magán demonstrálta új közösségi oldalán.









