18 éves férfi halt meg egy nádudvari üzem telephelyén, a rendőrség eljárást indított
A férfi betonelem mozgatása közben sérült meg.
Jóváhagyták Nagy-Britanniában a világ első olyan gyógyszerét, aminek a forradalmi genetikai olló...
A CRISPR-eljárás le tudja nullázni az örökletes betegségeket, ezért járt a kémiai Nobel-díj 2020-ban. Most két vérzékenységhez kapcsolódó betegségre alkalmazzák majd.
A Corvinus megbízott rektora szerint a kirúgott tanár egy másik hallgató vizsgaügyében is érintett...
Szabó Lajos szerint „nem az a teljes igazság, amit Ádám Zoltán állít”. A rektor szerint egy másik hallgatóval is kivételeztek, Ádám viszont azt mondta, arról az ügyről nem tudott.
Az MLSZ felmentette az egyik munkatársát, aki ellen eljárás indult
Csalás gyanújával indítottak eljárást.
16 éves gyerekek vagyunk, és a rendőrségen találkozunk egymással azért, mert kiálltunk az oktatásért
Augusztus végén több, a Karmelitánál tüntető diákot beidéztek a rendőrségre, és sorozatban kezdték el őket kihallgatni. Több családot megkeresett a gyámhatóság is, a szülők szerint meg akarják...
Megszüntette a HelloPay elleni eljárást a versenyhivatal
A GVH szerint már nem bizonyítható, hogy a cég nyomást gyakorolna a terminálhasználatkor a felhasználókra, hogy fizessenek borravalót.
Öt tüntető ellen indítanak eljárást a pénteki demonstráció után
Pirotechnikai eszközök és gyülekezési joggal való visszaélés miatt.
Újabb nyomozás indul Schadl György ellen, mert beleszólhatott a végrehajtók ellenőrzésébe és...
Schadl állítólag a feleségén keresztül üzente meg, hogy ki milyen bírságot kapjon a fegyelmi eljárások után.
Bűnszervezet létrehozásával vádolják a szlovák titkosszolgálat és a nemzetbiztonsági hivatal...
A rendőrháborúként ismert ügy miatt összehívhatják a biztonsági tanácsot.
Kövess minket Facebookon is!