Eljárás

Whisper Ton, Forstner Csenge és Fördős Zé is fennakadt a GVH szűrőjén
Összesen hat ismert magyar influenszerrel szemben indított eljárást a hivatal, mert nem, vagy hiányosan tüntették fel a reklámokat a posztjaikban.
Vizsgálatot indított az Intergritás Hatóság a kazári 677 milliós minibölcsőde ügyében
Hadházy Ákos független képviselő kiposztolta a levelét, amiből kiderül, hogy megindult a vizsgálat.
Eljárást indít a TikTok ellen az Európai Bizottság
A vád szerint a TikTok úgy indította el Lite programját, hogy nem vizsgálta előzetesen annak függőséget okozó hatásait.
Újabb eljárást indított a GVH az eMaggal szemben
A gyanú szerint volt olyan akciójuk, amikor törölték a leadott rendelések többségét.
Versenyfelügyeleti eljárást indít a Temuval szemben a GVH
A gyanú szerint az online piactér nem létező kedvezményeket és pszichés nyomásgyakorlást is alkalmazhat.
Eljárást indítottak a Momentum frakcióvezetője ellen, mert tavaly eltemette a közoktatást
Bedő Dávid egy tavalyi megmozdulás során mondott beszédet a Belügyminisztérium előtt, és egy koporsót hagytak az épületnél.
25 ezer liter gyanús szeszt foglalt le a NAV egy kutyapanziósnál
A szesz értéke 150 millió forint volt, a tulajdonos ellen csalás miatt indult eljárás.
NMHH: Balázsék megszégyenítették az ország karácsonyfáját felajánló Zsuzsa nénit
A tanács eljárást indított, amiért a műsorban vicceltek az idős nőről, nyereményjátékot hirdettek, és jutalmat ígértek a leghitelesebb „Zsuzsa néni-imitátornak”.
Több mint ezer pedagógus mesterminősítését tolták el tavaszról őszre
Így csak jövő januártól kaphatják meg a minősítéssel járó fizetésemelésüket.
„Csak lássuk a matekot” – hangfelvételeket mutattak be a korrupcióval vádolt volt helyettes...
Nagy János azzal védekezett, hogy korábban is megkörnyékezték, de akkor nem volt korrupt.
Kövess minket Facebookon is!