Egyház

Történelmet írt a pápa, és ezzel új korszaknak kell kezdődnie Magyarországon is
Amíg Magyarországon egymást érik a vallási botrányok, a Vatikánban ha rendszert nem is, de stílust váltottak az elmúlt hónapokban. Jön a katolikus elöljárók számonkérhetősége, a visszaélések...
Újabb pap ellen indult kiskorút érintő eljárás a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében
Lapunk úgy tudja, hogy H. Zs.-t felfüggesztették a papi szolgálat alól, de rendőrségi feljelentést még nem tettek az ügyben.
A kegyelmi ügy után is milliárdos ingatlanokat kapott Balog Zoltán püspöksége
A kormány több felekezetnek adományozott épületeket, de az elmúlt hónapokban is a református egyház kapta a legtöbb juttatást.
Bese Gergő reverendában végezte el a Megafon influenszerképzését
Nem ő volt az egyetlen egyházi személy, aki kitanulta a kormánypropaganda csínját-bínját.
Semjén a papi botrányokról: Menthetetlenek, visszataszítóak, az egyházat és a közéletet is megrázták
A miniszterelnök-helyettes szerint „Jézus Krisztus evangéliuma akkor is érvényes, ha a plébános részeges vagy bűnös”.
A patriarchátust látja két svéd lelkész abban, hogy az örömapa kíséri az oltárhoz a lányát,...
A svéd egyház hagyományai szerint a pár együtt vonul az oltárhoz, de a svéd hercegnő esküvője és rengeteg film és sorozat miatt kezd elterjedni egy másik szokás.
Mégis mit tud a győri Ferenc atya, akiért a hívei még tüntetnek is a saját püspökükkel szemben?
Olyan történik szombaton Győrben, amire még nem volt példa: tüntetnek a hívek Benkovich Ferenc plébánosért, akit Veres András megyéspüspök nyugdíjazott, majd minden szent cselekedettől eltiltott....
Templomban nemigen látott vastapssal búcsúztak a kényszernyugdíjazott papjuktól a győri hívek
Benkovich Ferenc győri plébános augusztus 1-jével befejezte aktív pályáját, sorsáról Veres András megyéspüspök döntött. A hívek az elmúlt hetekben mindent megmozgattak, hogy a papjuk a plébánián...
A Győri Egyházmegye szerint Benkovich atya megértette és elfogadta a nyugdíjazását – ezt...
Nagy port kavart a győri plébános nyugdíjazása. Ő maga azt mondta: szeretne maradni, majd telefonon közölte vele a püspök, hogy augusztus elsejével nyugdíjba helyezi.
A szocializmusban templomot építtetett a híveknek, püspöke most kényszernyugdíjazná a győri...
Győr talán legismertebb plébánosát augusztus 1-jétől nyugdíjazza Veres András megyéspüspök. Benkovich Ferenc atya 77 éves ugyan, de igen aktív, és maradna, a hívek is ezt szeretnék. Nyílt levelet...
Kövess minket Facebookon is!