Le Soir: Házkutatást tartott a rendőrség a volt igazságügyi EU-biztosnál
Didier Reynderst a Follow The Money és a Le Soir szerint pénzmosással gyanúsítják, és kihallgatták napokkal azután, hogy már nem az Európai Bizottság tagja.
Pár napon belül kéri a kormány az „Erasmus-ügyi” módosítása értékelését
Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa jelezte, látták a korábbi tervezeteket, amik nem voltak megfelelőek, pedig a kormány szerint pont ilyet fogadtak el.
A magyar kormány vezetésével tárgyaltak az EU tagállamai a jogállamiságról
Nem fognak habozni, hogy ha kell, továbblépjenek a magyar szuverenitási törvény miatti eljárásban, mondta az igazságügyi EU-biztos az ülés után. A finnek és svédek az EU-pénzeknél szigorítanának.
Az EP ismét elítélte, hogy szerinte a magyar kormány uniós forrásokból gazdagítja a politikai...
A Fidesz szerint nem szabad jogi köntösbe bújtatni politikai vitákat, az Európai Bizottság azt bizonygatta, milyen sokféle eszközt vetett eddig be.
Soros uniós elnökség: Nem hallgatnák meg magyar elnökséggel a magyar kormányt a jogállamiságról
Minden lehetőség az asztalon van, hogy ne a júliustól soros magyar kormány vezetésével hallgassák meg a magyar kormányt a hetes cikkes eljárásban Hadja Lahbib szerint.
Uniós eljárásra utalt a szuverenitási törvény miatt az Európai Bizottság
Már decemberben levelet írtak a kormánynak, megfelelő válasz híján megteszik a szükséges lépéseket, árulta el Didier Reynders igazságügyi biztos egy meghallgatáson.
Az EP döntött: pert készít elő az ezermilliárdokat érő magyar igazságügyi reform miatt az Európai...
A képviselő-testület továbbléptetné az eljárást, ami akár a magyar kormány szavazati jogát is elveheti az EU Tanácsában és ismét megkérdőjelezi, képes lesz-e hitelesen vezetni a testületet.
Uniós biztos: Tíz év után először egyeztettünk a magyar igazságszolgáltatásról és értünk el sikert
Didier Reynders szerint Magyarország perelhetett volna, ha nincs döntés, hogy részlegesen feloldják a blokkolt magyar támogatások befagyasztását.
Bóka az igazságügyi EU-biztossal tárgyal, közel kerülhet a kormány tízmilliárd euróhoz
A Szabad Európa úgy tudja, az elmúlt két napban felgyorsultak az egyeztetések az Európai Bizottság és a magyar kormány között.
Rituális autodafé, fütyülő Putyin – a magyar EU-pénzekről vitázott az EP
A magyar jogállamiságról és blokkolt támogatásokról szóló európai parlamenti vitában az egyik uniós biztos azon sajnálkozott, hogy nem tud sok újat mondani.
Kövess minket Facebookon is!