Déli sark

Egykor esőerdő lehetett az Antarktiszon egy új kutatás szerint
Egy kutatócsoport nyolcvan-kilencven millió éves borostyán-fosszíliákra bukkant, a tudósok ebből következtettek arra, hogy egykor gyantás fákkal volt tele a ma már jeges terület.
Nem csak szélfúvásból és csobogásból áll a sarkvidékek hangja
Gleccserrobajtól fókák kattogásáig gyűjtötték be a kutatók a hangokat, köztük valami olyat, amelyikről fogalmuk sincs, mi lehet.
Az óriási sarkkutató csodajármű, amely befuccsolt, és nyom nélkül eltűnt a hóban
Saját repülő is jutott az 1939-ben expedícióra küldött Antarctic Snow Cruiserre, amit hiába terveztek jeges körülmények közé, csak a Déli-sarknál derült ki, hogy szinte mozgásképtelen. A méregdrága...
A falu, ahova csak úgy lehet beköltözni, hogy az ember kiveteti a vakbelét
Még a gyerekeknek is muszáj, mert a legközelebbi kórház 1000 kilométerre van, és senki nem akar úgy járni, mint egy orosz orvos, akinek saját magát kellett megműtenie.
Expedíció indul a világ egyik leghíresebb hajóroncsának megtalálására
Ernest Shackleton 1915-ben, az Antarktisz közelében elsüllyedt hajóját, az Endurance-t próbálják megtalálni.
Egy Mallorca szigeténél is nagyobb jéghegy vált le az Antarktiszról
A világ jelenlegi legnagyobb jéghegye a Weddel-tengerben keletkezett.
53 év után kapta vissza pénztárcáját az amerikai haditengerészet meteorológiai technikusa
Paul Grisham a 60-as években egy antarktiszi kutatóállomáson dolgozott, ekkor hagyta el a tárcáját.
El kellene tűnnie az ózonlyuknak decemberben, ehelyett soha nem volt ilyen nagy
18 millió négyzetkilométer lett, nagyobb, mint az Antarktisz.
Kövess minket Facebookon is!