Büntetés-végrehajtás

A bezárt börtönbe költözhetnek a győri bírók
Hónapokig találgatták a győriek, hogy mi lesz a tavaly kiürített börtön sorsa a belvárosban. A megoldás: a vele egybe épült bíróság kapta meg. Vajon ténylegesen ott dolgoznak majd a bírók, ahol épp...
Lemondott a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka
Bozsó Zoltán dandártábornok korábban a tiszalöki börtön vezetője is volt.
Látássérült rabot lépcsőztettek a tiszalöki börtönben, kétmilliós kártérítést kapott
A bíróság szerint súlyosan megsértették Sándor emberi méltóságát.
Bezár a szekszárdi és az egri börtön
Az épületek korszerűtlenek, kevés a férőhely és az üzemeltetésük is drága.
Gyorsabban, te pedofil tetű! – így bántak el a cellatársai egy pedofília miatt börtönbe került...
Poloskákat, csótányokat etettek, vizeletet, szennyvizet itattak vele, és 2021 márciusában úgy megverték, hogy életveszélyes sérülése lett egy pedofil bűncselekmény miatt fogva tartott férfinak.
A bíróság is későn tudta meg, hogy bezárják a győri börtönt, az új elítélteket most Sopronkőhidára...
A következő hónap elejétől már nem vesznek fel új fogvatartottat a győri börtönbe, amit nyár végéig kiürítenek. A változásról a helyi bíróság is csak egy BVOP-közleményből értesült, miután már több...
Ha jól viselkedik a rab, pontokat gyűjthet, és több kedvezményt kap a börtönben
Márciustól él az új kreditrendszer, amitől azt remélik, hogy a kevésbé motivált fogvatartottak is együttműködőbbek lesznek.
Börtönben marad a bicskei gyermekotthon volt igazgatója
Nem bocsátotta feltételes szabadságra a bíró, az ítélet jogerős.
Meddig fogják még végrehajtandóra ítélni a külföldi embercsempészeket, ha aztán úgyis kiengedik...
A büntetés-végrehajtási intézetek telítettsége 4,31 százalékkal csökkent június második hetéig a külföldi embercsempészek reintegrációs őrizetére vonatkozó jogszabály óta, látványosan javult a...
Kövess minket Facebookon is!