Bevásárlás

Körkép a narancstól a burgonyáig – miért érezzük azt, hogy nagyon megdrágultak az élelmiszerek?
A legfrissebb hivatalos élelmiszer-inflációs adat szerint egy év alatt csak 3,4 százalékkal drágult egy átlagos élelmiszerkosár. Sokan azonban ennél érdemben nagyobb inflációt észlelnek. A Roksh...
Bezárás előtti hétvége: az áruházaknál hosszú sor, de a plázákban nyugalom volt
Az IKEA-nál sorok kígyóznak, a Westendben alig lézengenek. A korlátozások hétfőtől lépnek életbe. Kövesse velünk, hogyan készül az ország a bezárkózásra. Ossza meg velünk, mit tapasztal!
Hullámvasutaznak az árak a Lidlben, most éppen lefelé
Szubjektív nagybevásárlásunk alapján úgy tűnik, mintha a Lidlben hónapról-hónapra jobban megrángatnák az árakat, mint az Aldiban.
Házhozszállítós lett az Aldi is
A bevásárlást a magyar startup, a Roksh személyi bevásárlója intézi és szállítja ki.
A drágulás előjeleit látjuk az Aldiban és a Lidlben
Vége a magyar szezonális zöldségek idényének, de ezt egyelőre ellensúlyozza például az olcsóbb alma. A liszt hosszú idő után először lett drágább, majdnem 10 százalékkal.
Két termék árát bebetonozta idén az Aldi és a Lidl
Kevés kivétellel folyton változik, hogy mi kerül ugyanannyiba az Aldiban és a Lidlben, de sok ilyen áru van.
Elkezdték használni a bevásárlókocsit, amivel még az automata kasszára sincs szükség
Az Edeka élesben teszteli Németországban azt a megoldását, amellyel teljesen kiiktatja a kasszát a vásárlásból, és a kasszás munkáját a vevővel úgy végezteti el, hogy nem kell hozzá pakolni.
Az Aldi és a Lidl árait a járvány is alig tudta szétrázni
Készítettünk egy 42 elemből álló bevásárlólistát, és elmentünk az Aldiba, illetve a Lidlbe, hogy megnézzük, milyen eltérések vannak a két diszkontlánc árazásában.
Párját ritkítja Európában a magyar élelmiszerek drágulása
Magyarország az élvonalban van a drágulásban az Európai Unión belül.
Kövess minket Facebookon is!