Belépő

Jövőre már kétszer annyi napon szednek belépőt Velencébe, mint idén
Április és július között minden pénteken, szombaton, vasárnap, valamint a munkaszüneti napokon is fizetni kell.
Ismét ingyenesen látogatható az Operaház aulája
Az Operaház a megnövekedett működési költségei miatt kért 2 ezer forintot az aula látogatóitól. Ez egy néhány napon át tartó teszt volt, de nem kizárt, hogy a jövőben belépőt kell majd vásárolni.
Keddtől külön jegy kell, ha kíváncsiak vagyunk az Operaház aulájára
A kétezer forintos jegyet elvileg csak tesztként vezették be, az első előadás előtt egy órával már nem kell a belépéshez.
A Covid kezdete óta duplázódtak az árak a Balaton északi partján
A főtt kukorica 1100 forint, lángos van 1250-ért és 3350-ért is, a sör 1200, a strandbelépő felnőtteknek 2000 forint Balatonalmádiban. De hűtőtáskás megoldással sokat spórolhatunk.
Velence az első nagyváros a világon, amely belépődíjat szed a turistáktól
Aki nem veszi meg az öteurós jegyet, az komoly bírságot kaphat.
Egy év alatt negyven százalékkal drágulnak a strandbelépők
Tavaly nyáron is 20-25 százalékkal emelkedtek az árak, erre az idei szezonban még 10-15 százalékos korrekció jöhet.
Ismét belépőt kell venni a Halászbástya felső kilátószintjére
A teljes árú jegy 1200 forint, a kedvezményes 600 és van, akinek továbbra is ingyenes.
A Szajnán rendeznék a 2024-es párizsi olimpia megnyitóját
A legdrágább belépőjegy közel tízmillió forintba kerülne.
Kövess minket Facebookon is!