Baleset

Öt tizenéves fiatal és két bevetésen lévő rendőr halt meg egy angliai autóbalesetben
A fiatalok autója az ütközés előtt hirtelen áttért a szemközti sávba.
Lezuhant egy helikopter a görögországi Szífnosz szigetén, hárman meghaltak
A görög hatóságok szerint a baleset oka egyelőre nem ismert.
A lengyel buszbaleset 22 sérültjét hétfő éjszaka szállítják haza
A lengyel egészségügyi miniszterhelyettes Miskolcon közölte, hogy a betegeket Debrecenből egy speciális állami repülőgéppel viszik Rzeszówba. A döntést a magyar orvosokkal közösen hozták meg.
Hétfő este térhet vissza Lengyelországba a buszbaleset sérültjeinek első csoportja
A lengyel hadsereg különgépeket biztosít a szállításhoz, a nagyon súlyos sérültek speciális egészségügyi szállítógéppel térhetnek haza.
Jogosítvány nélkül, ittasan gyakorolta a váltást egy somogyi nő, baleset lett a vége
Az autó a nyitott ajtóval magával sodorta a mellette álló nőt, majd egy hulladékgyűjtőnek és egy kerítésoszlopnak ütközött.
Egy túlélő szerint másodpercek alatt történt a lengyel buszbaleset az M3-ason
A lengyelek is vizsgálatot indítanak, arra várnak, hogy a magyar hatóságok odaengedjék őket a helyszínre. Egy férfi az utolsó pillanatban mondta le az utazást.
Tizenketten meghaltak az M3-ason történt buszbalesetben
Egy lengyel rendszámú busz borult fel éjjel 1 óra körül. Egy embert életveszélyes, kilencet súlyos sérüléssel szállítottak kórházba, további 37 embert pedig könnyebb sérülésekkel láttak el.
Kövess minket Facebookon is!