Lengyel rendszámú busz borult fel hajnalban az M3-ason, többen meghaltak

Lengyel rendszámú busz borult fel hajnalban az M3-ason, többen meghaltak
Az összeroncsolódott autóbusz műszaki mentésén dolgoznak tűzoltók – Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Több ember életét vesztette, miután egy lengyel rendszámú busz vasárnap hajnali 1 óra környékén felborult az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán a mezőkeresztesi lehajtó után – tudta meg az MTI a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Mint Janasóczki Attila azt mondta, hogy a halálos áldozatok mellett a balesetben legalább tíz ember megsérült. Az érintett autópálya-szakaszt a helyszínelés és műszaki mentés idejére lezárták. A forgalmat Mezőkeresztesnél terelik le, Emődnél lehet visszatérni az autópályára.

A katasztrófavédelem szerint ötvenhét utas és két sofőr ült a turistabuszon. Hajnali három órakor jelezték, hogy a tűzoltók addig harmincöt embert mentettek ki a buszból, és több utas a jármű alá került. A huszonnégy tonnás busz mozgatásához civil daruk is a helyszínre tartottak, amíg ezek megérkeztek, a tűzoltók próbálták a hátsó tengelyt annyira megemelni csörlőzéssel, hogy ki tudják emelni az alatta lévő embereket. A helyszínre melegedőbusz, valamint Lengyelországból egy mentesítő járat is elindult.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megerősítette, többen is életüket vesztették a balesetben. A tömeges baleseti protokollnak megfelelően számos mentőegységet riasztottak a helyszínre, a további sérültek ellátása és kórházba szállítása folyamatban van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!