Baleset

Nem tartóztatja le a bíróság a 18 éves sofőrt, aki Siófokon 100-zal halálra gázolt egy kerékpárost
A sofőr nyomkövető viselésével bűnügyi felügyeletbe kerül, a döntés ellen az ügyészség fellebbezett.
Verekedés miatt zuhanhatott a rakpart köveire egy férfi vasárnap hajnalban a Lánchídnál
A Pontoon nevű szórakozóhely közlése szerint a baleset nem az ő területükön történt.
Megint baleset történt a Pontoon közelében, egy férfi életveszélyes állapotban került kórházba
A BRFK csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást.
Felborult egy komp Észak-Ciprusnál, heten meghaltak és 23 embert még keresnek
A helyi média szerint ahogy elindult a komp, elkezdett megtelni vízzel.
Egy szegedi fesztiválozónak a nyaka köré tekeredett a kötél a bungee jumpingon
A fiatal komolyabb sérülés nélkül megúszta, de a rendőrség eljárást indított.
Munkabalesetben halt meg Boros Gergely világbajnok kajakos
Halálának körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.
Túl van a műtéten, teljesen felépülhet a lezuhant Gripenből katapultált pilóta
Az 51 éves katonát gerincsérülés miatt kellett műteni, az eljárás sikeres volt.
Kövess minket Facebookon is!