Verekedés miatt zuhanhatott a rakpart köveire egy férfi vasárnap hajnalban a Lánchídnál
Hétvégén súlyos baleset történt Budapest belvárosában, a Pontoon nevű szórakozóhely közelében. Vasárnap hajnalban egy 40 év körüli férfi a rakpart köveire zuhant a Lánchíd pesti hídfőjénél, ami után a mentők súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Az esettel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Pontoonnak és a rendőrségnek is. A szórakozóhely a Telexnek küldött válaszában azt írta, hogy „az esemény nem a Pontoon szabadtéri vendéglátóegység területén zajlott, hanem attól távolabb, közterületen”. Beszámolójuk szerint a balesetet egy verekedés előzte meg, és azt írták, a verekedésben érintett társaság tagjai gázspray-t is használtak.
„A baleset bekövetkezése után haladéktalanul segítséget nyújtottunk, részt vettünk a helyszín biztosításában, és minden tőlünk elvárható módon segítettünk, az intézkedő hatóságokkal együttműködtünk. Tudomásunk szerint a kiérkező hatóságok nem hozták összefüggésbe az esetet vendéglátó egységünk működésével. A vendégeink biztonsága kiemelkedően fontos szempont számunkra, ezért az ügy körülményeinek feltárását teljes mértékben támogatjuk, és együttműködünk az illetékes hatóságokkal” – írta a Pontoon. Hozzátették, hogy az eset pontos részleteivel kapcsolatban a nyomozó hatóságok tudnak hiteles tájékoztatást adni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Telex kérdésére megerősítette, hogy központjukba augusztus 30-án, hajnali 1 óra 23 perc körül több bejelentés érkezett arról, hogy a Lánchíd pesti hídfőjénél egy férfi a rakpart kövezetére esett. A rendőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek, a férfit pedig a mentők súlyos sérülésekkel kórházba vitték. A történtek teljes körű tisztázása érdekében a BRFK csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Az eljárás során a nyomozók tanúkat hallgattak meg és kamerafelvételeket foglaltak le.