Keanu Reeves profi autóversenyzőként debütált
A Matrix 60 éves sztárja a verseny közben egyszer kipördült az autójával, végül a 25. helyen ért célba az Indianapolis Motor Speedwayen.
Versenypályát építettek a szomszédba, én viszont élni szeretnék
Balatonfőkajár egy csendes falu volt, míg egy homályos hátterű cég megnyitotta a Balaton Park Circuitet. A helyiek szerint még csukott ablakok mellett is elviselhetetlenül hangos a pálya az ott...
Értékes második helyet szerzett Michelisz Norbert Ohióban
Ezzel növelte az előnyét a TCR World Tour túraautós bajnokságban.
Egész este ittak, aztán megnyerték a világ legnehezebb autóversenyét
Sőt, egyes források szerint még a Le Mans-i 24 órás verseny alatt is letolt pár brandyt az 1953-ban győztes páros Duncan Hamilton és Tony Rolt, hogy ellensúlyozzák a kijózanítókúrának szánt...
Halálos baleset történt a Veszprém Rallyn
Nemes Csaba autója fának csapódott, a pilóta a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A navigátort kórházba szállították.
400 méteres pálya, félidő – ragadós lehet a furcsa NASCAR-show példája
Egymillió dollárból aszfaltozták le Amerika egyik szentélyét az új NASCAR-korszak kedvéért.
Nehéz elképzelni, hogyan lehetne jobb játék a Forza Horizon 5
A sorozat új részében a ködös Nagy-Britanniából poros-párás Mexikó lett, de szinte minden más maradt. Ötszáz autó, kismillió teendő, az ember élete meg véges.
Az Ágyúgolyó futam a valóságban is létezik, sőt a világjárvány lehelt új életet bele
4700 kilométer, keresztbe át egész Amerikán, közúti forgalomban. A rekord 25 és fél óra, 180 feletti átlagtempóval, két sofőrrel, öt tankolással.
A legendás 24 órás verseny legkeményebb győztese, aki egy nap alatt csak két körre adta át a volánt
Louis Rosier kalandosan nyert meg a versenyt az 1950-ben: csak egyszer, pár banánt megenni állt meg, elbukta a hétkörös előnyét, majd visszaszerezte, és még egy bagollyal is ütközött. Ma már...
A 65 milliárdos hajdúnánási MotoGP-pálya és a 44 milliárdosra tervezett versenyrendezési jog...
Dolgok, amikre szükség van a kormány szerint.
Kövess minket Facebookon is!