RSS
A Tömb 2002 Kft közbeszerzései miatt a lap bejelentést tett a Közbeszerzési Hatóságnál és az Integritás Hatóságnál is.
A lap munkatársai hiába kérdezték, pontosan milyen technikai ok miatt kellett leállítani az interjút, erre nem kaptak választ.
A Szegedi Tudományegyetemen még június végén is bíztak abban, hogy elkezdődik az építkezés, a leállás miatt az ország más egészségügyi intézményeibe irányítják át a betegeket.
Meggondolták magukat.
Biró Ferenc elnök előbb azt mondta, nem hiszi, hogy meg kellene indokolnia, miért nem adja ki a szerződéseket, végül mégis elküldték az Átlátszónak.
Az üzem tulajdonosát többször megbüntették már környezetkárosító szabálytalanságok miatt, de a több tízmillió forintos bírságok ellenére borzalmas állapotok uralkodnak a telepen.
Filemon Mihály helyreigazítást és bocsánatkérést követel.
Az Átlátszó által megszerzett adatok szerint ugyanakkor az eljárások alig harminc százaléka végződik vádemeléssel.
A tagországok által delegált képviselők nagy többséggel fogadták el az Ukrajna ellen indított invázióról és az Alekszej Navalnij embertelen fogvatartási körülményeiről szóló dokumentumokat.
A külügyminiszter szerint inkorrekt rajta számonkérni, hogy adriai jachtozása alatt irodában telefonálós képeket posztolt a Facebookra.