RSS
Többször is el kellett már halasztani, de pénteken végül megfelelőek voltak a körülmények, így az ügynökség űrszondája elindult a 3,5 milliárd kilométeres útjára a Psyche nevű aszteroidához.
Októberben indul, 2029-re ér oda az űrszonda megvizsgálni, tényleg sok milliárd tonna értékes fémből áll-e a 16 Psyche aszteroida.
Az ikonikus rendező ezúttal az ötvenes évekbe tér vissza.
Nagyjából félúton száguld el a Föld és a Hold között a felhőkarcoló méretű objektum.
A Hajabusza2 által gyűjtött minták alapján a kutatás vezetője szerint nehezen zárható ki az a lehetőség, hogy a Földön kívül is létezhet élet.
Ez volt az első alkalom, amikor ilyen robbanás lakott terület fölött történt, és azt előrejelezték – méghozzá egy magyar csillagász.
A Chariklo enélkül is fura objektum: gyűrűje van, mint a Szaturnusznak, ami egy aszteroidától elég meglepő.
Az obszervatórium szinte utolsó adatait elemző tanulmány a napokban jelent meg.
Bő két hete találta telibe a DART űrszonda a Dimorphos nevű aszteroidát, a mérések pedig megerősítették, hogy ezzel sikerült is eltéríteni.
Sikerrel vezettek neki egy űreszközt egy aszteroidának, hogy módosítsák annak pályáját. De még idő kell ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire volt sikeres a 22 500 km/h-s kozmikus ütközés.