A Földnek is lehetett olyan gyűrűje, mint a Szaturnusznak

Ha gyűrűs bolygóról van szó, valószínűleg mindenkinek a Szaturnusz ugrik be először, 466 millió éve azonban a Földnek is lehetett hasonló gyűrűje, miután a Föld majdnem összeütközött egy aszteroidával, és az arról levált kődarabok beléphettek bolygónk gravitációs terébe. A New Scientist szerint a gyűrű tíz millió évig is lebeghetett a Föld körül, és a jelenség akár a bolygó éghajlatát is befolyásolhatta.

Legalábbis Andrew Tomkins, az ausztrál Monash egyetem kutatója ezt állítja, aki csapatával 21 krátert fedezett fel, ahova a 466 millió évvel ezelőtti ordovícium korszak idején csapódhattak be a meteoritok. A kutatók szerint a kráterek egy korábban azonosítatlan gyűrű részeként keletkeztek, amely a bolygóba csapódhatott, amikor a Föld körüli pályáról letért.

A kontinensek lemeztektonikai mozgása alapján a kráterek az Egyenlítő közelében lehettek a becsapódásuk idején. A kutatók szerint ez az összefüggés egy gyűrűre utal, mert azok általában a bolygók egyenlítői körül alakulnak ki. A kutatócsoport arra alapozza felfedezését, hogy korábban meteorit-nyomokat azonosítottak több ebből az időszakból származó, Egyenlítő közeli mészkő lelőhelyen. Tomkins szerint egy a 25 millióhoz annak a valószínűsége, hogy minden krátert az Egyenlítő környékén találtak meg, ha egymástól függetlenül csapódtak be a meteoritok.

A kutatók úgy gondolják, egy 12 kilométer átmérőjű aszteroida olyan közel haladt el a Földhöz, hogy a bolygó gravitációs mezeje elpusztította, és így létrejött a törmelékgyűrű. A gyűrű később olyan árnyékot teremthetett a Földön, ami korábban nem tapasztalt globális lehűlést és az elmúlt 500 millió év legjegesebb körülményeit idézte elő a bolygón, de a jelenség természetét még nem sikerült teljesen feltárniuk a kutatóknak.

„Nem tudjuk, a Földről hogyan nézett volna ki a gyűrű, mennyi fényt vett volna el, vagy mennyi törmeléknek kellett volna lennie a gyűrűben ahhoz, hogy a Földön csökkenjen a hőmérséklet”

– mondta Tomkins, aki szerint nem egyedi, hogy a bolygók aszteroidákat vonzanak be. A kutató szerint ez Föld esetében tíz millió évente egyszer előfordulhat. De azt is hozzátette, a kisebb bolygóknál, mint a Föld vagy a Mars, sokkal ritkább, hogy egy nagy aszteroida a Roche-határon belül haladjon el. Ez az a kritikus távolság két égitest között, ahol az árapályerő miatt a nagyobb elpusztítja a kisebbet.

Ennek pontos távolsága a két égitest sajátosságaitól függ. Míg egy Föld felé közeledő, szilárd aszteroida esetén a Roche-határ alig több mint 3 ezer kilométer, addig egy laza törmelékből álló aszteroida már kevesebb mint 16 ezer kilométer távolságnál szétesne.

Birger Schmitz, a svédországi Lund egyetem munkatársa szerint a kutatócsoport megközelítése új és kreatív, valamint magyarázatot adhat néhány megfigyelésre. „De az adatok még nem elegendőek ahhoz, hogy azt mondhassuk, a Földnek valóban voltak gyűrűi” – mondta Schmitz. Szerinte az elmélet tesztelésének egyik módja az lenne, ha a csapat által azonosított kráterekben és más közeli, hasonló időből származó lelőhelyeken aszteroida maradványok után kutatnának, hogy lássák, valóban van-e összefüggés a talált kráterek és feltételezett gyűrű között.