Áruszállítás
Úgy próbálták kiszabadítani a Szuezi-csatornában elakadt hajót, mintha fogat húznának
Bár az egyiptomi elnök már győzelmet hirdetett a Szuezi-csatornában kialakult káosz felszámolásában, a hírek alapján egyelőre csak annyi világos, hogy a hajó tatját, azaz hátsó részét sikerült...
Két hónap alatt két szállítmánya volt a kormány 17 milliárdért beszerzett portyázógépének
És hiába tervezték a speciális Airbus bérbeadását, az üzemeltető Wizz Air még nem rendelkezik az ehhez szükséges engedélyekkel.
Futárnak álltak a pincérek, és ez most már a foglalkoztatási adatokon is látszik
Elképesztő mértékű átrendeződést mutat a KSH statisztikája Budapesten az egyes ágazatok között.
Romantikus, környezetvédő, de egyre keresettebb is a vitorlás hajós teherszállítás
Pár álmodozó dolgozik rajta évek óta, de egyre erősebb szubkultúrája van Nyugat-Európában a vitorlás teherhajózásnak, illetve a vitorlással szállított áruk értékesítésének.
Az önvezető kamion hátrányba hozza a családi vállalkozásokat és a környezetbarát vasutat
A kisebb cégek nem tudják finanszírozni az új technológiát, így versenyhátrányba kerülnek. Az önvezető kamion a környezetbarát vasúttól is piacot rabolhat.
Március közepéig alig volt nyoma a koronavírus hatásának az áruszállításban
Alig volt látható a teherautók forgalmán, hogy járvány veszélyhelyzet van. A fővárosban azonban az autós és közösségi közlekedés is jelentősen visszaesett.
Csőd szélén a magyar buszos cégek, az áruszállítóknál óriási a bizonytalanság
Eltűntek az utasok, különösen az Európát járó kínai turisták, de nincsenek már síutak és iskolai kirándulások sem. A kamionsofőrök közül pedig sokan nem hajlandók Olaszországba menni.






