Árbevétel

Sok élelmiszer lett olcsóbb a boltokban, de ennek a magyar termelők ihatják meg a levét
Az árrésstop és az erős forint kombinációja az importtermékek felé tereli a boltokat, a magyar agrárium és élelmiszeripar kárára.
1,36 milliárd forintot vesz ki bányászcégeiből Orbán Viktor apja
Orbán Győző mindkét bányászati cége, a Dolomit és a Gánt Kő is pluszban zárta a tavalyi évet. Igaz, mindkét cégnél volt egy kisebb visszaesés a bevételekben.
Hasított Tiborcz István szállítmányozó cége az első negyedévben
A Waberer's, aminek már rég nincs köze az Orbán-kormány ellen kiálló Wáberer Györgyhöz, az árfolyamhatás nélkül számítva több mint 31 százalékkal növelte a profitját.
Közel 30 százalékkal nőtt a Rheinmetall bevétele, idén megduplázódhatnak a rendeléseik
A német fegyvergyártó óriás szerint „kiváló helyzetben” vannak ahhoz, hogy pótolják az amerikaiak közel-keleti konfliktusban elfogyott rakétakészleteit.
Nagyot nőtt Majka cégének árbevétele tavaly
A rapper másfélszer annyi osztalékot vett ki a cégéből, mint egy évvel korábban.
Csupán négy megyében érte el a bruttó félmillió fölötti fizetést az átlag 2023-ban
A KSH adatai szerint a 2023-as adatokból az is látszik, hogy Budapesten kívül az autógyártás adja a legjobban fizető megyék árbevételét.
Ezeket a cégeket fogja érinteni az árrésstop a kormány rendelete alapján
Ha a kormány nem dönt további módosításokról, a kormányrendelet alapján nagyjából 200 cégnek kell az árrésstoppal foglalkoznia. Az elérhető adatokból nem az látszik, hogy az érintett cégek...
Hiába az árbevételi rekord, veszteséggel zárt tavaly a 4iG
A veszteséget főként pénzkiáramlással nem járó tételekkel és egyszeri kiadásokkal magyarázták.
Soha nem látott csúcson a 4iG árbevétele
Több mint húszszázalékos konszolidált árbevétel-növekedést ért el 2024 első kilenc hónapjában a 4iG Csoport.
Kövess minket Facebookon is!