A nemrég megválasztott brazil elnök harcot hirdetett az erdőirtás ellen
Lula elkötelezett az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, erről beszélt a COP27-en is.
50 év alatt közel 70 százalékkal csökkent a vadon élő állatok populációja a világon
Elsősorban azért mert az állatok természetes élőhelyét mezőgazdasági területekké alakítják.
Szép film mutatja be, mekkora szarban van a világ tüdeje
Békésen éldegélnek az indiánok az erdőben, de jön a fehér ember, és véget akar vetni az idillnek azzal, hogy kiirtja az erdőt, és elveszi az indiánok földjét – olyan ez, mint egy régi regényjelenet,...
Megtalálták az Amazonason kutató brit újságíró holttestét
Dom Phillips június elején tűnt el, most már biztos, meggyilkolták.
Holttesteket találtak az Amazonasnál eltűnt brit újságíró után kutatva, a rendőrség tagadja, hogy...
Két férfi holttestét egy fához kötözve találták meg.
Majdnem egy hónap után találták meg a brazil dzsungelben az eltűnt testvérpárt
Nem ettek semmit a 6 és 8 éves gyerekek, de teljesen felépülhetnek.
Zöld aktivisták emberiség elleni bűncselekmények miatt nyújtottak be keresetet Bolsonaro ellen a...
Az Amazonas-medencében zajló erdőirtás szerintük kimeríti ezt a fogalmat.
Már az esőerdőkben sem bízhatunk: több szén-dioxidot bocsátanak ki, mint amennyit elnyelnek
Ha azonban valaki ebből azt a következtetést vonja le, hogy akkor ki kéne őket irtani, nos, ő téved!
Őslakosok újabb több száz focipályányi védett területét dúlták fel aranyásók Brazíliában
Az idei év újabb negatív rekordot jelenthet a yanomami népcsoport életében.
Az Amazonas alatt 4000 méterrel van egy még nagyobb föld alatti folyó
A Hamza-folyó akár 6000 km hosszú is lehet, a szélessége pedig elérheti az Amazonasénak százszorosát.
Kövess minket Facebookon is!