Álhír
Bíróság elé kell állnia egy debreceni orvosnak, aki koronavírus-vakcinákkal kapcsolatban osztott...
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szerint a férfi Facebook-oldalán osztott meg olyan posztokat, amik a koronavírus elleni védőoltások kivétel nélküli, minden esetben káros hatásáról szóltak.
Elsőként Meloni látogatta meg Ferenc pápát, akinek állapota kissé javult
„Viccelődtünk, mint mindig” – mondta az olasz miniszterelnök.
Tudományos fordulat: az álhírek új típusát fedezte fel a Mandiner egyik szerzője
Eddig az álhírek alatt jellemzően a hamis tényállításokat tartalmazó híreket értettük.
Teszteld 2025-ben is, át tud-e verni a média!
Egy ország roppant ma össze, emberölési kísérlet, drámai átalakulások, alig maradt idő beváltani, keményen megüzente. Ismét az elmúlt hetek kattintásvadász címeiből válogattunk.
Elon Musk egy fideszes EP-képviselővel együtt támadta a volt EU-biztost, de kiderült, álhírrel
Azzal vádolták Thierry Bretont, hogy beavatkozott az érvénytelenített román elnökválasztásba, és Németországban is ugyanezt tenné.
A Fidesz szerint az embercsempész-ügy felelőse az álhírterjesztő Magyar Péter
A moldáv embercsempészt ugyan a rendőrség kezdte körözni tévesen, de az erről író Magyar Péter már a nyomozás eredményességét is veszélyezteti a Fidesz szerint.
Népirtás árvízzel, a háttérhatalom miatt ránk kényszerített rovaralapú élelmiszerek, háborús...
A Science+ egy jelentésben összegyűjtötte, milyen dezinformációs narratívák terjedtek Kelet-Közép-Európában idén. Van, amiből Magyarország kimaradt, de olyan is akad, ahol kimondottan az élharcosai...
Kocsis Máté álhírt posztolt a magdeburgi támadásról, Magyar Péter nemzetbiztonsági vizsgálatot...
Természetesen Menczer Tamás is megszólalt az ügyben.
Nemzetbiztonsági vizsgálatot indítottak a szír elnök gépéről szóló álhír miatt
Az Alkotmányvédelmi Hivatal tájékoztatni fogja az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát az ügyről.
Az államtagadás addig tart, amíg nem lehet ingyen BKV-zni, olcsón tankolni, vagy meg nem jön a...
Miért mondja valaki, hogy nem személy, hanem ember? Miért vagyunk mind egy cég rabszolgái? Miért nem anyakönyveztetik a gyereküket? Egy szakértővel beszélgettünk a Magyarországon is egyre népszerűbb...









