Adat
Kiugróan durva a kenyér magyarországi drágulása, és nem ez az egyetlen ilyen élelmiszer
A kenyérért az EU-n belül csak mi fizetünk 2,5-szer annyit, mint 2015-ben, a rizs pedig eleve drágább volt nálunk, mint Nyugat-Európában, és onnan ugrott rekord nagyot.
Kevesebbet ér a csok plusz 50 milliója, mint a csok 20 milliója hét éve
Egyetlen megyei jogú városban és két fővárosi kerületben lehet csak több négyzetméternyi új lakást megvásárolni jelenleg 50 millióból, mint a csokos 10+10-ből 2016-ban.
Nehéz elérni Szijjártó akkumulátoros célját, de nem ez vele a baj
Kétséges a külügyminiszter által közeljövőbeli tényként közölt világszintű második helyezés elérése, de valószínűleg jobban is járunk, ha nem jön össze.
Ha az oroszok elzárják a gázt Magyarország felé, akkor is átvészeljük a telet
Vannak országok, ahol már 100 százalék felett van a gáztárolók töltöttsége, és Magyarországon is napokon belül megdőlhet a rekord, így viszonylag magabiztosan várhatjuk a telet.
Olyan gyorsan drágulnak a temetések, hogy nem csoda, ha egyre több az alternatív szertartás
Részben anyagi okokból szorul vissza folyamatosan a koporsós temetés, a hamvakat tartalmazó urnát pedig egyre többen viszik haza.
A magyar infláció harmada-negyede is túl sok az eurózónának
A vártnál erőteljesebben lassul az infláció az euróövezetben: a 2,9 százalék Magyarországon már az inflációs cél elérését jelentené.
Ausztriában és Németországban diszkriminálják a leggyakrabban a feketéket az EU-ban
A leggyakrabban Ausztriában és Németországban, a legritkábban Lengyelországban és Portugáliában számoltak be a megkérdezettek diszkriminációról.
Évek óta nem látott igény jelent meg itthon a motorkerékpárok iránt, de mi az oka ennek?
A motoros nemzetnek számító Olaszországban csak fele akkora volt a növekedés, mint itthon.
Fejenként 36 kiló műanyag csomagolási hulladékot termelünk egy évben – de van egy jó hír is
A műanyagszemétből nem egészen 15 kg reciklálódik csak.
Egy-két éven belül megszűnhet a magyar futóversenyek ötöde
A korábbi nevezők jelentős része nem tért vissza a futóversenyekre, miközben a szervezők költségei elszálltak. A kisebb eseményeket az állam segítheti ki.









