Adat
Kevés magyar felsős tanul két idegen nyelvet
Mindössze a diákok 6,1 százaléka tanul legalább két idegen nyelvet az általános iskola felső tagozatán, ezzel majdnem sereghajtók vagyunk az EU-ban a most közzétett 2023-as adatok alapján.
Úgy mentett gyárakat az állam, hogy közben csúcsra járatta a NER támogatását
Az éppen formálódó iparvédelmi akcióterv szempontjából is érdekes a közelmúltbeli Gyármentő program, amelynek keretében 150 milliárd forintot osztott szét a cégek között az állam.
Az Audi 720 fős létszámcsökkenése egész visszafogottnak számít a magyar autóiparon belül
A Thyssenkruppnál, a Hanon Systemsnél, a Linamarnál és a ZF Hungáriánál is 10 százalék feletti volt idén az állománycsökkenés mértéke, míg az Audinál ez 6 százalék körüli.
Már nem fél Európa a téltől
Az előző évekhez képest kifejezetten alacsony az európai gáztárolók töltöttsége, a hasonló adatok ellenére még sincs nyoma a 2022-es pániknak a piacon.
Tényleg sokkal többet drágult a balatoni nyaralás, mint a horvátországi
Egyre többen választanak belföldi helyett külföldi célpontot nyáron, de érdekes módon ennek nem a balatoni vendéglátósok a legnagyobb vesztesei.
Nélkülözéssel fenyegetnek a nyugdíjas évek a középkorú magyarok nagy többsége szerint
A harmincas éveikben járók 65 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy nyugdíjasként nélkülöznie kell, a negyvenesek körében 61 százalék ez az arány.
Kisebb bajban lenne Budapest és több nagyváros, ha mindenki bejelentkezne, aki ott lakik
A tényleges helyett a nyilvántartott lakosság alapján kapják az önkormányzatok az állami támogatást, és számolják a szolidaritási hozzájárulást, amivel sok település rosszul jár.
Lassan amerikai gázfüggőségre cseréli Európa az oroszt
Egyre több amerikai cseppfolyósított földgázt vásárolnak az európai országok, az amerikai energiaügyi miniszter pedig arról beszélt, hogy teljesen fel kellene hagyniuk az orosz beszerzéssel.
Munkahelyeket hoz magyar gyárakba a német ipar szenvedése, mégis fékezi az ágazatot
Legutóbb a Bosch jelentette be, hogy hazájából Magyarországra telepíti a termelés egy részét. Az ágazat egészét nézve azonban nagy szükség lenne az egyelőre hiányzó német lendületre.
Rekorddrága hitelek mellett emelkedtek tavaly 12 százalékkal a hazai újlakás-árak
Csak Lengyelországban volt gyorsabb a drágulás az EU-n belül, pedig akkor még híre-hamva sem volt az Otthon Start 3 százalékos hiteleinek.









