Ligeti Miklós nem a sajtóban akar válaszolni Unger Anna ajánlatára

Ligeti Miklós nem a sajtóban akar válaszolni Unger Anna ajánlatára
Ligeti Miklós a bizottsági meghallgatásán – Fotó: Huszti István / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Arra számítok, hogy a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) tartósan velünk marad, mert a speciális, korrupcióellenes szervezetek beváltak Európában” – mondta a Hvg.hu-nak Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója egy kedden publikált interjúban. Ligeti főleg azért érintett a kérdésben, mert ő volt a végső győzelemre esélyes egyik pályázó az NVVH elnöki posztjára kiírt pályázaton, de végül mind az illetékes bizottság, mind az Országgyűlés Unger Annát, az ELTE kutatóját választotta.

Arra a kérdésre, hogyan élte meg, hogy – a várakozásokkal ellentétben – mégsem őt választották, azt felelte: „Nincsenek érzelmeim, és nincs lelkiállapotom.” Szerinte nem is lenne elegáns bármit is mondania. Megismételte, amit korábban a Telexnek is elmondott, hogy nem szeretné a sajtóban kommentálni, hogy Unger Anna így is számít rá az NVVH-ban.

A Hvg.hu arra is rákérdezett, mely olyan ügyek adhatnak elfoglaltságot a hivatalnak, amiket a Transparency tárt fel. Ligeti szerint nincs olyan anyaguk, amit ne adtak volna át a nyomozó hatóságoknak, de azért kiemelte a lélegeztetőgépek ügyét, amiben most a Külügyminisztérium feljelentést tett. Ligeti a feljelentés után felhívta a Bem teret, hogy átadja erről az adataikat. A letelepedési államkötvények ügyében pedig ők maguk tettek feljelentést, aminél a feljelentés kiegészítését rendelte el a nyomozó hatóság.

Ligeti az interjúban beszélt még róla, hogy milyen más ügyekben indulhat gyorsan eljárás, mennyire kell a nyomok kihűlésétől és a pénz eltűnésétől tartani, köthet-e vádalkut Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István, illetve milyen vagyont lehet egyáltalán lefoglalni.

Mint írtuk, Ligeti az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottságában tartott meghallgatásán elmondta, nem biztos, hogy minden felelős végelszámoltatható, és nem minden vagyont lehet visszaszerezni, de fontos a múlt vizsgálatán keresztül megérteni, hogy mi történt, mi tette lehetővé a közvagyonsértést. Ligeti bemutatkozásában arról beszélt, hogy nem pályázott volna a pozícióra, ha a vagyonvisszaszerzés ne lenne megvalósítható. Nemcsak elsöprő erejű társadalmi igény és elvárás az elszámoltatás, de most megvan erre a politikai szándék és akarat is, mondta a feladatról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!