Velkey szerint Szijjártóék tudták, hogy súlyos gondok vannak a lélegeztetőgépekkel
„Szijjártóék pontosan tudták, hogy nagyon súlyos problémák voltak a százmilliárdokért beszerzett lélegeztetőgépek minőségével” – írta Velkey György László, a külügyminisztérium államtitkára a Facebookon. A tiszás politikus szerint a Fidesz-kormány alatt, a Covid-járvány idején mintegy 300 milliárd forintért beszerzett eszközökről már akkor lesújtó minősítés született. A politikus elfogadhatatlannak nevezte mindezt, és közölte, hogy emiatt tettek múlt héten feljelentést különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával, ismeretlen tettes ellen.
Egy katonaorvos 2020-ban véleményezte a 16 583 darab lélegeztetőgépet. Egyik minősítése szerint lehetetlen pontosan beállítani a levegőmennyiséget, máshol pedig azzal szembesült, hogy a gombok pontatlanul működnek, és gyakran leesnek használat közben. Egy másik véleményben egy gépről azt írja, hogy klinikai helyzetben nem használható, mivel a leírás kínai nyelvű, így nem derül ki, hogy hogyan lehet szabályozni az oxigénszintet.
Velkey szerint a Szijjártó minisztériumába kihelyezett katonaorvos három kategóriába sorolta a lélegeztetőgépeket: A – kórházi felhasználásra alkalmas; B – súlyos kompromisszummal használható, de nem javasolt; C – használata egyáltalán nem javasolt. Összesen 8413 gépet minősítettek az „A” kategóriába, és 7874 gép kapott „B” és „C” minősítést.
„Ez tehát azt jelenti, hogy Szijjártóék már a lélegeztetőgépek beérkezésekor is pontosan tudták, hogy azokból több ezer minőségével baj van. Hogy azokat nem javasolt kórházakban használni. Egy rosszul állítható lélegeztetőgép pedig életveszélyes is lehet” – írja Velkey. Szerinte több egészségügyi intézménybe olyan gépek kerültek, amelyekről tudták, hogy rossz minőségűek.
A posztban közölt képen a százmilliárdokért beszerzett gépek láthatóak egy raktárban, Velkey szerint túlnyomórészt használhatatlanok.
Az Orbán-kormány alatt beszerzett használhatatlan lélegeztetőgépekért nem csak a megvásárláskor kellett hatalmas összegeket fizetni, az azóta tartó tárolásuk is meglehetősen költséges. Az állam nyár elejéig 2,3 milliárd forintot fizetett a járvány alatt vett eszközök tárolásáért.
A lélegeztetőgépek beszerzését a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium intézte, a megbízott közvetítők között pedig az egyikhez Takács Péter egészségügyi államtitkár sógorának is köze volt. Ehhez kapcsolódott az elhíresült jelenet, amikor egy járókelő egy plázában azt kérdezte Takács Pétertől, hogy „hol van a nyolcmilliárd”, mire a volt államtitkár azt reagálta „anyádban”. Hogy Takácsnak mi köze a lélegeztetőgép-bizniszhez, arról ebben a cikkben írtunk részletesebben.