Erődemonstráció és világmegfejtés helyett sebnyalogatás és összekapaszkodás – ilyen volt Tusványos a választási vereség után

Nem a Fidesz és Orbán Viktor körül forog Tusványos, hangzott el a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai megnyitóján. A következő napok aztán alaposan rácáfoltak erre, és a szombati zárónapon már meg se próbáltak titkot csinálni, hogy ennek az egész összejövetelnek a célja a megmaradt, mára alaposan megcsappant tábor rendezése.
„Helyzet van” – állapította meg a Tusványost és a Fideszt is alapító Németh Zsolt. A helyzetet pedig mi sem jelezte jobban, minthogy Orbán sok év után most nem a nemzetközi politika következő ötszáz évét igyekezett megfejteni a hosszú előadásában, hanem a Fidesz helyzetéről és jövőjéről akart mondani valamit. Merthogy az ebben a pár napban is kiderült, hogy a fideszes tábor továbbra is tőle várja, hogy irányt mutasson neki. A volt miniszterelnök csak annyit tudott mondani, hogy álljanak ki egymásért és a hazugságok ellen, védjék meg az elmúlt tizenhat év eredményeit, és ellenállással várjanak a mostani kormány nagyon közeli bukására. Egyetlen apró önkritikát engedett meg csak magának: elnézést kért a közönségtől, hogy Magyar Péter a Fideszből érkezett.
Önkritikát és önreflexiót egész Tusványos csak nyomokban tartalmazott. Idén is L. Simon László ment talán a legtovább: a korábbi kulturális államtitkár szerint a Fidesz az elmúlt években teljesen lemondott a polgári kormányzásról, az idei kampányuk pedig egészen penetráns volt. A mellette ülő Navracsics Tibor sem tagadta, hogy a polgárságot kulturálisan, kommunikációsan nem tudták kiszolgálni, és sokan úgy érezhették, hogy elvették előlük a levegőt. Más beszélgetéseken nem cifrázták ennyire a dolgot, és arra jutottak, hogy a kereskedelmi tévék valóságshow-műsorai miatt lettek olyan hülyék a fiatalok, hogy Orbán helyett Magyar Péterre szavazzanak. Tőlük, a Fidesztől már évekkel ezelőtt elfordult fiataloktól várja Orbán, hogy megszabadítsák az országot a Tiszától.
Tusványosról szeretik azt hirdetni, hogy a párbeszéd fóruma, ám idén még annyi vitának se engedtek teret, mint a korábbi években, amikor a 0 százalékos MSZP, LMP és Jobbik politikusait fütyülhette ki a közönség. Magyar Pétert „a minősíthetetlen hangneme” miatt nem hívták meg, és ezért más se ment el a kormányból és a Tisza Pártból. A hiányukat üres székek jelezték, de nagyon úgy tűnt, hogy a többség ezt nem bánta, és voltak, akik inkább annak örültek, hogy egyáltalán van még Tusványos, és nem vitték el őket börtönbe. Merthogy a legtöbb – általunk hallgatott – panelbeszélgetésben a fideszes politikusok azzal riogatták a közönséget, hogy a tiszás önkény alatt senki nincs biztonságban: bárkihez becsengethet rendőrség, az új ÁVH-nak nevezett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal pedig bárkinek elveheti a cégét és az autóját.
2026 az az év lett, amikor a legtöbben a Fidesz által eddig brüsszeli ármánykodásnak tartott, kigúnyolt jogállamiságról szóló beszélgetésre voltak kíváncsiak Tusványoson, amelyen Schiffer András az áruló fideszesek feljegyzésére biztatta a közönséget. „Ha olyan ellenzékünk lenne, mint a Schiffer, akkor nem az van, hogy rettegsz, hogy ki nyer” – mondta később egy résztvevő a korábbi LMP-s ügyvédről, aki az idei szabadegyetem sztárvendége volt: kilenc telt házas beszélgetésen tapsolták meg, ahogy Magyar Pétert kritizálta. Schiffer jelenléte és a személyét övező érdeklődés ugyanakkor azt is jelezte, hogy a közönségben lenne igény, hogy ne csak fideszes politikusok és megmondóemberek dicsérgessék egymást.
Mintha csak első napok borús időjárása is azt akarta volna demonstrálni: az idei Tusványos visszavonhatatlanul megváltozott. Eltűntek a fesztiválról a közpénzmilliárdokból felhizlalt MCC és Alapjogokért Központ sátrai, mörcsei, nyoma sem volt a tavalyi négyötödös magabiztosságnak, egy teljesen más, rezignáltabb és bizonytalanabb hangulat vette át a helyét.
„Komplett VIP-sátrak tűntek el innen a közönségükkel együtt” – jegyezte meg Huth Gergely, a túléléséért adományt gyűjtő Pesti Srácok főszerkesztője. De nemcsak a VIP-sátrak hiányoztak, hanem érezhetően kevesebben voltak a fesztiválon, amit hol tagadni próbáltak, hol azzal magyarázták, hogy valójában milyen jó, hogy mostanra csak a keménymag maradt. Mások mellett Bóka János, a Fidesz frissen megválasztott, és Tusványoson körülrajongott frakcióvezetője is megköszönte a közönségnek, hogy kitart mellettük. „Az előző években voltak itt olyanok, akik valójában nem akartak itt lenni, de úgy érezték, hogy dolguk van azokkal, akik itt vannak. Most már nem ez a helyzet. Most olyanok vannak itt, akik úgy gondolják, hogy nekünk dolgunk van egymással.”
Gulyás Gergely és Deutsch Tamás nem érezte úgy, hogy nekik dolguk lenne még Tusványoson: az utolsó pillanatban lemondták a programjaikat, de még Orbán beszéde alatt, a színpad előtti, körbekordonozott részlegen is feltűnően megfogyatkoztak a fideszes politikusok és Fidesz-közeli üzletemberek, közéleti szereplők. Mintha már sokan valóban nem éreznék olyan fontosnak, hogy ott legyenek, és kifelé is megmutassák: továbbra is kitartanak, ide tartoznak.
Az idei rendezvény a fideszes tábor összerendezése helyett inkább a sebnyalogatásról és az összekapaszkodásról szólt, na meg arról a sokszor kétségbeesett kérdésről, hogy mi lesz velük jövőre, mit tudnak megmenteni ebből, a korábban tejjel-mézzel folyó világból. „Kétségbeesésre nincs ok, de újratervezésre és megújulásra igen, és ebben Tusványos ki fogja venni a maga részét” – ígérte Németh Zsolt a szombati Orbán-koncert után, majd optimistán bejelentette a jövő évi dátumot.













