L. Simon László szerint penetráns volt a Fidesz kampánya

L. Simon László szerint penetráns volt a Fidesz kampánya
L. Simon László, Navracsics Tibor, Győri Enikő és Fodor Gábor a beszélgetésen – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Ezért kell egyszer egy valódi polgári kormány, Tibor” – lapogatta meg a mellette ülő, veszprémi polgárként bemutatkozó Navracsics Tibor vállát L. Simon László korábbi kulturális államtitkár. Évtizedek óta várja, hogy Navracsics egyszer zászlót ragadjon. A volt területfejlesztési és közigazgatási miniszter nem ragadott zászlót, de élesen kritizálta a Fidesz végtelenül leegyszerűsített kommunikációját az egyik tusványosi sátorban csütörtökön, ahol a magyarországi polgárság helyzetét elemezték a Fidesz-alapító, később SZDSZ-es Fodor Gáborral.

A beszélgetés során arra jutottak, hogy a Fidesz ezzel a 2015, a migrációs válság óta folytatott kommunikációjával, illetve az alá-fölé rendeltségi viszonyrendszer kialakításával és a kritikus hangok elfojtásával fokozatosan elvesztette a polgárság támogatását, ami végső soron a bukásához is vezetett.

L. Simon rögtön a beszélgetés elején azzal kezdte, hogy ma nincs politikai képviselete a polgárságnak. Szerinte erre lenne igény még akkor is, ha nem lehet ezzel kormánytöbbséget szerezni. Épp ezért érti, hogy a Fidesz és Orbán Viktor miért cserélte le a polgár szó folyamatos hangoztatását és politikai képviseletét a plebejusra, de ő semmilyen módon nem tudott egyetérteni ezzel az iránnyal.

Ő úgy látja, hogy a polgári eszme az utóbbi négy évben teljesen kikerült a Fidesz politikájából, és még a polgárság kiteljesedését és megerősítését célzó családtámogatási rendszer is sokkal inkább az építőipart szolgálta. Szerinte a Fidesz bukásához határozottan hozzájárult az, hogy a polgárság képviseletét teljesen elengedték.

Navracsics egyetértett ezzel, szerinte sem kapta meg a polgárság azt a figyelmet, amit megérdemelt volna. Abban ugyanakkor már nem osztotta L. Simon gondolatmenetét, hogy a felső középosztály támogatása elhibázott kormányzati politika lett volna. Szerinte az elmúlt tizenhat évben talán csak a kiegyezéskori Magyarországgal összehasonlítható gazdasági erősödés volt a társadalomban, ami létrehozott egy erős középosztályt. Csak épp ők a Tisza Pártra szavaztak áprilisban.

Ennek oka Navracsics szerint, hogy a tehetős középosztály „úgy érezte, hogy elvettük előle a levegőt.”

A volt miniszter arról beszélt, hogy erőteljesebben vissza kell térni a polgárság képviseletéhez, ami számára centrumpolitikát jelenti.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Fodor Gábor szerint is szerepet játszott a Tisza Párt győzelmében a polgárság, amely fogalmát Magyar Péter a zászlajára tűzte, és amely a kampányban a Fidesz által képviselt Magyarországgal szemben fogalmazódott meg. Szerinte a Fidesz értékrendileg semmit sem adott a polgárságnak, és például a Budapest Pride betiltásának kezdeményezése élesen szembement a polgári attitűddel, amely meghatározó jellemzője a véleménynyilvánítás szabadsága. A társadalom többsége úgy érezte, hogy lefojtott világban él, a polgárság számára fontos autonómia és kritikai attitűd helyett az elmúlt években fontosabb lett a politikai lojalitás. Épp ezért élhették meg sokan eufóriaként a Tisza Párt áprilisi győzelmét, mondta.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Nem lojalitást vártunk el, hanem szervilizmust” – reagált L. Simon. A szervilizmus pedig kizárta annak a lehetőségét, hogy kritikát merjenek megfogalmazni. „Leszoktunk a kritika és az önkritika megfogalmazásáról, ami miatt az a hamis képzet alakult ki a politika legfelsőbb rétegében, hogy minden jól megy.

A választás előtt két héttel, amikor én azt mondtam, hogy baj van, akkor simán lehülyéztek.”

A korábbi kulturális államtitkár szerint fontos, hogy a polgár kritikus tudjon lenni a saját közösségével szemben, mert a kritika nem árulást, hűtlenséget jelent, hanem az a célja, hogy a közösségnek jobb legyen. Felidézett egy személyes példát is. Amikor 2015-ben miniszterhelyettesként részt vett a kormányzati kommunikációs értekezleteken, próbálta azt képviselni, hogy lehetne több hangszeren játszani és több rétegnek kommunikálni. Nem sikerült ezt átvinni, és egy idő után azt érezte, hogy a saját kampányuknak már nem a célközönsége. „Hogyan higgyen úgy az ember valamiben, hogy ő nincs megszólítva a saját maga által csinált kampánnyal?”

Az első nagy megdöbbenése a Soros-kampány volt, ami rövid távon ugyan sikeres volt, 2018-ban megnyerte a Fidesz a választást, de hosszabb távon L. Simon szerint az óriásplakátok amortizálták a közösséget.

„Az idei kampány, nem tudok más szót használni rá, penetráns volt”

Ő úgy látja, hogy ez a kommunikáció egyenesen a 2026-os bukásig vezetett.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Navracsics Tibor szerint a 2015-ös migrációs válság volt fordulópont, amikor elkezdett radikálisan egyszerűsödni a Fidesz kommunikációja, és az akadémisták helyett már kizárólag a kubikusoknak beszéltek. „Nagyon erős célracionalizált kommunikáció lett úrrá a Fidesz kormányzati kommunikációján.” Folyamatosan egyszerűsödtek az üzenetek, és ennek hatására a tehetősebb középosztály elfordult tőlük, mert úgy érezték, hogy politikailag nem akarják őket meggyőzni. Míg gazdaságilag jelentős lépéseket tettek szerinte a polgárosodás felé, kulturálisan ez nem sikerült.

„Joggal van megsértődve a magyar polgárság a Fideszre és a KDNP-re, és a mi feladatunk, hogy ezt a sértődött helyzetet oldjuk fel, mert szerintem sokat többet tettünk le az asztalra és sokkal többen vagyunk a polgárságból ebben a pártban, mint amennyi ebből látszik ma a nyilvánosság előtt” – mondta Navracsics, aki szerint be kell bizonyítaniuk, hogy az alá-fölérendeltség helyett az egymás mellé rendeltségi viszonyokban hisznek.

A polgári Magyarország pedig egy szabadságharc eszménye marad szerinte addig, amíg a politikusok olyan abuzáló, alávetettségre és kisemmizésre irányuló nyelvet használnak, mint Magyar Péter a parlamentben. „Akik úgy gondolják, hogy nem jó az, hogy a magyar Országgyűlésben ilyen szavak, ilyen nyelvezet, ilyen logika és ilyen beszédek hangzanak el, azok álljanak össze, és mondjuk azt, hogy mi egy másfajta politikát és másfajta Magyarországot akarunk” – zárta a beszélgetést Navracsics.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!