Nagy Tímea nem fideszesként és nem tiszásként ajánlotta Polgár Judit államfői jelölését

Még a tizenhat aláíró közül sem volt mindenkinek világos, hogy pontosan ki és hogyan kezdeményezte a Polgár Judit köztársasági elnöki jelölését szorgalmazó levelet. Volt, aki a levél szellemi atyjaként egy olyan közéleti személyt nevezett meg, aki később ezt cáfolta lapunknak, más pedig az aláírása előtt egyszerűen nem kérdezett rá a hátterére.
A némileg kaotikus helyzetet talán az is okozhatta, hogy az akcióhoz ezúttal konzervatív és liberális világnézetű művészek, tudósok és sportolók is csatlakoztak. Köztük a Fidesz korábbi kultúrpolitikájához köthető Baán László múzeumigazgató és a digitális polgári kör-tagságával is az Orbán-kormányt támogató Nagy Tímea párbajtőröző, valamint az előző rezsimmel rendkívül kritikus Parti Nagy Lajos és Závada Pál írók is.
Végül kiderült, a levelet Nagy Tímea kezdeményezte, ami annyiban nem meglepő, hogy a sajtónak is az ő címéről érkezett a vasárnapi közlemény. Nagy Tímea mellett más aláírókat, Mácsai Pált, Kapu Tibort és Tóth Krisztinát kérdeztük arról, miért álltak Polgár Judit elnöki jelölése mellé.
Sugárzik belőle a jóság, de 8-10 gondolattal előtted jár
A kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea azt mondta, régóta ismeri és a barátjának tartja Polgár Juditot, akinél nem ismer alkalmasabb személyt a köztársasági elnöki feladatra. Szerinte Polgárt nemcsak az intellektuális képességei és a sportolóként és sportdiplomataként elért eredményei teszik alkalmassá a feladatra, de az emberi oldala is. „Sugárzik belőle a jóság és a nyugalom, miközben tudod, hogy 8-10 gondolattal jár előtted” – fogalmazott.
Amikor a sportoló mindezt felismerte, felhívta Polgár férjét, mit szólna ahhoz, ha nyilvánosan is javasolná a sakkozót. Az olimpikon szerint Polgár Judit férje először bizonytalanul reagált, de közben kiderült, hogy többen is megkeresték a felvetéssel. Nagy Tímea ezután döntött úgy, hogy az élére áll a kezdeményezésnek: miután megfogalmazta a levelet, mások – többek közt Polgár Judit férje – közreműködésével elküldték azt azoknak az ismert személyiségeknek, akiknek az aláírása látható a dokumentumban.
A párbajtőröző azt mondta, nem tudja, Polgár Judit pontosan hogyan reagált az ötletre, de azt feltételezi, hogy a férjével megbeszélték azt, mielőtt Nagy megkapta tőle a beleegyezését. Ettől függetlenül szerinte ha Polgár Juditot hivatalosan felkérik, „még nyugodtan mondhat rá igent vagy nemet”.
A kérdésre, hogy miért tartotta fontosnak, hogy aktivizálja magát egy ilyen kezdeményezésben, az olimpiai bajnok azt válaszolta: azt gondolta, ha nem tette volna, utólag nem lett volna joga kritizálni egy esetleges másik jelöltet. Nagy Tímea jelenleg is tagja a Fidesz-kampányban megalakult Sportolók Digitális Polgári Körének, erről a sportoló azt mondta, továbbra sem fogja letagadni, amit DPK-tagként a sport támogatásának fontosságáról mondott. Ő azonban ebben a kérdésben
nem Fidesz-szavazóként vagy Tisza-szavazóként, hanem magánszemélyként nyilvánult meg – politikától teljesen mentesen.
„Ez nem azt jelenti, hogy behódoltam valakiknek vagy valaminek. Továbbra is megvannak a nézeteim, a politikai véleményem, de a köztársasági elnöknek most éppen az az egyik legnagyobb feladata, hogy ne megosztó személy legyen. Márpedig Polgár Judit személye nem az” – fogalmazott az olimpikon.
Amikor a sportolót Polgár Judit világnézetéről kérdeztük, azt mondta: nem tudja és nem is érdeklik Polgár politikai nézetei, erről soha nem beszélgetett vele. Amikor viszont Nagy elnökként bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellene a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete közgyűlésén amiatt, hogy egy politikai párt mellé állt, Polgár a támogatásáról biztosította.
Egy maszkulin berendezkedésű rendszer után anyai látásmód
Mácsai Pált egy, a politikától teljesen független barátja hívta fel azzal, aláírja-e a Polgár Judit köztársasági elnöki jelölését szorgalmazó levelet, és mivel annak „minden mondatával egyetértett”, aláírta. Hogy a levél kinek a kezdeményezésére született, azt az Örkény Színház korábbi igazgatója nem tudta megmondani, sőt, állítása szerint az aláírók névsorát sem kérdezte meg akkor, utólag viszont vállalhatónak tartja azt.
„Hogy liberális és nem liberális gondolkodású emberek egyet tudnak érteni egy lényeges közügyben, szimpatikus nekem. A levél szövegének számomra legfontosabb mondata, hogy Magyarországnak gyógyulásra van szüksége.
Egy olyan országban, ami másfél évtizede aszerint van ketté vágva, hogy Fidesz vagy nem Fidesz, helyes, hogy Polgár Judit semmilyen módon nem köthető a politikához.”
A színész-rendező szerint a kormánynak viszont fontos lenne világosan hangsúlyozni a következő köztársasági elnökség átmeneti jellegét – ezt a hétfői parlamenti ülésen is megtették –, azt, hogy az alkotmányozási folyamattal alakítják majd ki az elnök megválasztásának végleges és demokratikus módját. Ezért szerinte most a politikai súlyánál jelentősebb lesz a jelképes értéke. Erre a szerepre pedig szerinte ideális egy független és nemzetközileg is ismert és elismert hiteles civil: egy köztiszteletben álló, sok nyelven beszélő sportoló, aki elkötelezett a pedagógia felé is. Mácsai úgy látja, egy maszkulin berendezkedésű rendszer után külön szerencsés, ha az elnök egy anya szemével látja az országot.
Tóth Krisztina költő is hasonló megközelítésben beszélt a sakknagymester erényeiről. A költő Polgár Juditot olyan szereplőnek tartja, akinek nemzetközi elismertsége, intelligenciája és nyugodt személyisége mind-mind hasznos tulajdonságok egy ilyen összetett gondolkodást igénylő pozíciónál. Emellett Polgár egyik politikai tábor mellett sem köteleződött el, emiatt a tekintélye mindkét oldal felé kikezdhetetlen. „Nekem különösen azért is tetszett az ötlet, mert a kormányváltás óta a közéletben hangsúlyosan nagyobb szerepet kapnak a nők. Azt gondolom, hogy ez egyfajta ellenpontozása annak a nagyon macsó üzenetnek, amit az előző kormány közvetített. Polgár Judit személyét emiatt önmagában nagyon jó választásnak tartom.”
Kapu Tibor kutatóűrhajós szintén az aláírók között volt, ő tavaly nyáron Kötcsén részt vett a Fidesz rendezvényén, de később úgy fogalmazott, nem a Fidesz űrhajósa, és nem is a Tiszáé. Azt mondta, nincs felhatalmazva arra, hogy elárulja, ki kérte a támogatását Polgár Judit ügyében, és szerinte nem is ez a fontos. Az sokkal meghatározóbb, hogy Polgár mögött makulátlan életpálya áll, és a kivételes sikereivel a nemzetközi színtéren is hitelesen képviselte a magyarságot. „Ez jóval fontosabb annál, mint az a vitákban előkerülő érv, hogy nincs jogi végzettsége.” Arról Kapunak nincsenek információi, hogy Polgár Judit milyen esélyekkel vállalja majd vagy sem a felkérést, de az űrhajós szerint az feltételezhető, hogy egy ilyen levél nem megy ki úgy, hogy nem egyeztettek vele.
Parti Nagy Lajos a 444-nek azt mondta, először meglepődött Polgár Judit nevén, de aztán azt gondolta, „jó, hogy nem politikus, hanem egy megkérdőjelezhetetlen teljesítményt nyújtó sportoló a jelölt”.
Az aláírók között több olyan közéleti személyiség van, akinek a neve különböző fórumokon szintén felmerült lehetséges köztársasági elnökként. Közéjük tartozik Kepes András is. Az író-újságíró a Facebook-oldalán arról írt, hogy a sakkozót gyerekkorától ismeri és tiszteli, több interjút is készítette vele és a családjával és még könyvet is írt róla Matt a férfiaknak címmel. Az író-újságíró úgy látja, Polgár Juditot több jellemzője is alkalmassá teszi köztársasági elnöknek. „De még az ideiglenes államfőnek is, ha hiteles akar maradni, elsöprő társadalmi támogatottságra van szüksége, különösen, ha komolyan vesszük, hogy a döntések ne füstös szivarszobákban, hanem átláthatóan, közakarattal dőljenek el” – írta Kepes, és hozzátette: szerinte az elhamarkodott döntés Polgár és a támogatói hitelét is rombolja, ezért ő inkább megvárta volna, milyen nevek merülnek még fel, mert „más kiváló személyeket is” tudna támogatni.
A levelet az alábbi sportolók, művészek, tudósok írták alá:
- Antall György jogász, Antall József egykori miniszterelnök fia;
- Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója;
- Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató;
- Kapu Tibor űrhajós;
- Kelemen Barnabás hegedűművész;
- Kepes András író, újságíró;
- Kokas Katalin brácsaművész;
- Kulka János színész;
- Lovász László matematikus;
- Mácsai Pál színész;
- Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőröző, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke, egyben a Sportolók Digitális Polgári Kör tagja;
- Parti Nagy Lajos író;
- Peták István orvos;
- Rubik Ernő, a Rubik-kocka feltalálója;
- Tóth Krisztina költő;
- Závada Pál író.
A vasárnap nyilvánosságra került levélre Magyar Péter miniszterelnök még aznap este reagált: közölte, hogy „személy szerint hatalmas megtiszteltetésnek érezném, ha elvállalná a felkérést”, és jelezte, hogy hétfőn találkozik Polgárral és megkérdezi: „az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben szolgálni a hazánkat”. Az Országgyűlés hétfői ülésén Magyar Péter nevet nem említve csak arról beszélt, milyen ember lenne alkalmas szerinte köztársasági elnöknek. Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője viszont elég egyértelműen fogalmazott: bejelentette, hogy a képviselőcsoport Polgár Juditot tartja a legalkalmasabb jelöltnek az államfői posztra, de erről a végleges döntést a következő frakcióülésen hozzák meg.
Török Gábor politikai elemző szerint várható volt, hogy az új államfő jelölése lesz az első olyan bejelentése Magyar Péternek, amely a saját táborát is megosztja. Török szerint a választás óta először hétfőn az Országgyűlésben volt érzékelhető a miniszterelnök és a kormánypárt megtorpanása. Míg Magyar a legfontosabb kérdésről, a köztársasági elnök jelöléséről csak annyit mondott, várják a javaslatokat, aközben „a Tisza frakcióvezetője felszólalásának végén megjegyezte, a frakció egyhangúan Polgár Judit mögött áll”.
Magyar Péter hétfőn este azt posztolta a Facebookra, hogy nem társadalmi konzultációról beszéltek az államfőjelölésnél, hanem arra kérték az embereket, hogy küldjenek ajánlásokat. „Legalább 10 komolyan vehető jelölt érkezett, de a döntést végül a TISZA frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia. Ezt hívják képviseleti demokráciának és ezt írja elő a jelenlegi Alaptörvény” – írta Magyar. Az Amnesty International Magyarország szerint ugyanakkor „nem Polgár Judittal van baj, hanem Magyar Péter eljárásával”. A szervezet szerint Magyar Péter az átgondolatlan kapkodással Polgár Juditot is nehéz helyzetbe hozza: „A következő köztársasági elnök kiválasztását nem lenne szabad elkapkodni, Magyar Péter mégis úgy csinál, mintha nem lenne idő és lehetőség érdemi társadalmi vitát tartani a következő államfőről.”
Frissítés: Cikkünk megjelenése után nem sokkal Polgár Judit a közösségi oldalán jelentette be, hogy nem vállalja a felkérést. Azt írta, élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, és rendkívül hálás érte, de nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy magára vállalja „egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét”



