Áder János Sulyok elmozdításáról: Alkotmányos puccs, közjogi szőnyegbombázás, egy orwelli világ megérkezése
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök Csuhaj Ildikó közmédián futó műsorában. Áder szerint az államfő tevékenységével kapcsolatos politikai és jogi vélemény két különböző dolog, és politikai véleményekből nem következhetnek jogi eljárások. Szerinte a mostani, Sulyok eltávolítását övező helyzet
alkotmányos puccs, közjogi szőnyegbombázás, egy hideg polgárháború kezdete vagy egy orwelli világ megérkezése.
A volt köztársasági elnök szerint nem elegendő indok Sulyok leváltásához, hogy nem szólalt meg a Szőlő utcai ügyben vagy éppen Orbán Viktor poloskázó beszédével kapcsolatban. Áder szerint ezek politikai vádak, Sulyok ellen nem az Alaptörvényben foglalt jogi eljárást indítottak, hanem egy politikai deklarációt foglaltak be az alkotmány záró rendelkezései közé.
Szerinte az sem nevezhető megfosztási jogalapnak, hogy a Tisza-kormány szerint Sulyok Tamás nem testesíti meg a nemzet egységét. Áder azt is mondta, az új államfőnek nem lesz tekintélye, és nem fogja megtestesíteni a nemzet egységét, hiszen az elődjét alkotmányellenesen, alkotmányos puccsal távolítják el.
A kormányfő május végéig adott lehetőséget az általa fideszes bábnak tartott Sulyoknak, hogy önszántából lemondjon, és azt mondta, amennyiben ezt nem teszi meg, a tiszás parlamenti többség meg fogja találni a módját, hogy eltávolíthassa. Sulyok minden bizonnyal egy ilyen, az ő eltávolítását célzó alkotmánymódosításnak próbált elébe vágni június 11-i alkotmánybírósági beadványával, ami aztán kiverte a biztosítékot az alkotmánybíráknál. Heten kizáratták magukat az ügyből, mivel az AB így nem volt határozatképes, Polt Péter, az AB elnöke le is vette az ügyet a napirendről.
Sulyok Tamás egyébként a Velencei Bizottságtól is állásfoglalást kért az elmozdításának ügyében. Azt azonban közérdekű adatigénylésre sem árulta el, pontosan milyen érvekkel fordult a testülethez, emiatt a NAIH vizsgálatot indított. A Velencei Bizottság delegációja csütörtökön látogat Budapestre, Magyar Péter meghívására.
Magyar Péter múlt héten jelentette be, hogy a Tisztítótűz művelet részeként, alkotmánymódosítással távolítanák el pozíciójából Sulyok Tamást. A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet meglehetősen egyszerűen fogalmaz Sulyok elmozdításáról: „Az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.” A tervezet szerint „a hivatalban levő köztársasági elnök megbízatásának megszűnését követően az Országgyűlés az új Alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évig tartó időtartamra köztársasági elnököt választ”. Magyar Péter ezután arról is beszélt a parlamentben, javasolni fogják, hogy ne részesüljenek élethosszig tartó juttatásokban azok a köztársasági elnökök, akik nem töltötték ki a hivatali idejüket.