Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordul, amiért a Tisza állami tisztségviselőket akar lemondatni
Az Alkotmánybírósághoz fordul Sulyok Tamás köztársasági elnök az utóbbi időben felmerült közjogi méltóságok elmozdítását célzó alaptörvény-módosítások miatt – jelentette be közleményében a Sándor-palota. Magyar Péter miniszterelnök kommentben reagált a köztársasági elnök bejegyzése alatt, szerinte ez már a „szánalom kategória”.
„Az elmúlt hónapokban elhangzott, közjogi méltóságok elmozdítását célzó politikai nyilatkozatok olyan alaptörvény-módosítások lehetőségét is felvetik, amelyek általános jellegű szabályozás helyett egyedi helyzetek rendezésére irányulnak” – fogalmazott Sulyok. Szerinte az Alkotmánybíróság az Alaptörvény „absztrakt értelmezésével” segítheti állami szervek között felmerülő konfliktusok, politikai viták jogi mederben tartását és az alkotmányos elvekkel összhangban álló jogalkotást.
A közleményben azt írják, hogy az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja, elsődleges funkciója a jogrendszer egészére irányadó alkotmányos szabályok meghatározása.
„Jelen helyzetben tisztázandó alkotmányjogi kérdésként merül fel, hogy az alaptörvény-módosítás fogalmi körébe tartoznak-e az olyan aktusok, amelyek funkciójukat tekintve nem általános, hanem egyedi jellegűek.”
Ezen „alkotmányjogi probléma” miatt a köztársasági elnök indítványt nyújtott be az Alaptörvény alkotmányos funkcióját, elfogadását és módosítását szabályozó rendelkezések értelmezésére. A közlemény szerint Sulyok bízik benne, hogy az Alkotmánybíróság „absztrakt értelmező döntése” és az Európa Tanács Velencei Bizottságának véleménye segítik majd a kialakult „alkotmányos konfliktus” rendezését.
Magyar Péter kommentben reagált Sulyok bejegyzésére:
„Ez már tényleg a szánalom kategória”
– írta a kormányfő. „Sulyok Tamás soha nem állt ki a bántalmazott gyerekek, a megtámadott civilek, művészek, bírák vagy újságírók mellett. Soha nem szólalt fel a jogállam rombolása, vagy az ország kifosztása, ellenzéki politikusok titkosszolgálati megfigyelése ellen. De a saját pozíciója és havi hatmilliós fizetése védelmében naponta 5 helyre elfut panaszkodni. Eközben Magyarország legnépszerűtlenebb közszereplője…” – fogalmazott a miniszterelnök.
Sulyok Tamás a napokban a Velencei Bizottsághoz is fordult állásfoglalásért, ezt szerinte sürgős eljárás keretében vizsgálják.
A Tisza Párt április 12-én bőven kétharmados többséget szerzett, Magyar Péter már rögtön a választás éjszakáján lemondásra szólított fel több állami tisztségviselőt is. Sulyok Tamásnak május 31-ig adott határidőt, de a köztársasági elnök úgy döntött: nem mond le. Másnap aztán a miniszterelnök személyesen is megjelent Sulyoknál, majd kijelentette, hogy a kétharmados felhatalmazásukkal módosítani fogják az Alaptörvényt, hogy helyreállítsák a magyar jogállamot. A miniszterelnök nemrég azt ígérte, hogy hamarosan ismét személyesen megy majd el az államfőhöz.