Elitiskolák, egyházi iskolák, út szélén hagyott lemaradók: konfliktusok közt egyensúlyoz az új oktatási miniszter
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter kinevezése után hamar belekezdett az oktatás átalakításának előkészítésébe. Szinte naponta ül le egyeztetni különböző szereplőkkel, jelent be változtatást, intézkedést a tanárok és a diákok életében, közben nyilatkozataiban a rendszerben lévő évtizedes problémákra mutat rá. Előre tudható volt, hogy az oktatáskutatóból lett miniszter egy olyan terület irányítását kapta meg, amiben kódolva vannak a konfliktusok. És ezek elég hamar meg is mutatkoztak.
Lannert Judit eddigi nyilatkozataiban kiemelt hangsúlyt kapott az oktatási egyenlőség kérdése. Régi tétel: a közoktatás egyik legfontosabb feladata a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, a lemaradók felemelése, fejlesztése, hogy nagyrészt egyenlő lehetőségekkel indulhasson mindenki a munka világa felé. Lannert láthatóan a zászlajára tűzte, hogy az iskolai szegregáció megszüntetésével a mostaninál jóval több gyerek jusson minőségi oktatáshoz.
Az erről szóló kijelentései azonban eddig nem arattak osztatlan sikert. Volt két dolog, ami többek felháborodását kiváltotta: az egyik, hogy az egyházi iskolákban több roma gyerek tanuljon, illetve a hat-és nyolcosztályos gimnázium ne csak az elitnek kedvezzen. Az elitoktatás előnyeit élvezők érthető okokból nem szeretnék, ha a gyerekük rosszabb helyzetbe kerülne. Még akkor sem, ha egyébként össztársadalmi érdek lenne a hátrányos helyzetű diákok felemelése.
Lannert Judit nem árult zsákbamacskát. Már a miniszteri meghallgatásán is kiemelte: minden gyereknek etnikai hovatartozástól, lakóhelytől függetlenül biztosítani kell a tanuláshoz való hozzáférését.
Lannert szerint „skatulyátlanításra” van szükség. Ez egy szemléletváltást jelent, az oktatás lényege ugyanis az, hogy a tanulók egyéni szükségleteire tudjanak reagálni.
A téma azért is aktuális, mert a legfrissebb európai kutatás szerint Magyarországon a legsúlyosabb az iskolai szegregáció az EU-ban. Minél hosszabb ideje tanul egy diák a közoktatásban, annál erősebben befolyásolja a családi háttér a képességeit. Az ideális ennek pont a fordítottja lenne, viszont ennek gyakorlati megvalósítása nem lesz egyszerű feladat.
Az iskolák közötti és az iskolán belüli szelekció is erősödött
Lannert Judit múlt héten a Quibitnak adott interjújában beszélt arról, hogy „az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé”. A miniszter kijelentése nagy felháborodást váltott ki a nemzeti oldalon. Például Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője azt írta: a valós áldozatok azok a családok, akik arra kényszerülnek, hogy elvigyék a gyerekeiket, mert más diákok nem akarják betartani a normákat. „Azok a szülők vállalják a többletterhet, akik csak biztonságban akarják tudni a gyermekeiket, és érvényesíteni akarják az ő tanuláshoz való jogukat. A spontán szegregáció áldozatai a normákat betartó családok és gyerekeik.” Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője szerint ezzel a nagybetűs liberalizmus árad bele egyenesen az oktatásba.
Érdemes megnézni, hogy a politikai csatározáson és a kiragadott mondatokon túl miről is van szó. Lannert Judit sokszor beszélt arról, hogy szerinte az oktatásban szemléletváltásra van szükség. Egy tavaly rendezett szakmai konferencián azt mondta: Magyarországon az iskolai teljesítményt elsősorban a családi háttér határozza meg, vagyis a rossz háttérből jövő diákok csak nagyon ritkán tudnak jó tanulóvá válni. Szerinte az is komoly probléma, hogy Magyarországon a hátrányos helyzetű tanulók elhiszik magukról, hogy nem jók és nem tudják fejleszteni a kreativitásukat. Lannert szerint a magyar diákok nem bíznak magukban, nem hiszik el, hogy kreatívan meg tudnak oldani problémákat. A kreativitás fejlesztéséhez ugyanis autonómia, nyitott gondolkodásmód és bizalom szükséges.
Lannert Judit tapasztalatai szerint az iskolák közötti és az iskolán belüli szelekció is erősödött az utóbbi időben – erről beszélt korábban az oktatási miniszter a Telex Közbeszéd című eseményén. Ezt a frissen megjelent számok is alátámasztják. Az Európai Bizottság júniusban megjelent jelentése szerint a diákok közötti, a társadalmi-gazdasági hátterükből adódó egyenlőtlenség Magyarországon az egyik legnagyobb az EU-ban. A hátrányos helyzetű iskolákat a tanárhiány is jobban sújtja.
Ennek egy része a korai iskolaelhagyással magyarázható, tehát azzal, hogy a fiatalok egy részének csak általános iskolai vagy annál alacsonyabb végzettsége van. Bár az iskolarendszerből kihullók aránya 2024-ben csökkent, de továbbra is meghaladja az uniós átlagot. A korai iskolaelhagyás itthon 2025-ben 10,3 százalékon állt, ami körülbelül 75 ezer embert jelent, szemben a 9,3 százalékos uniós átlaggal és a 9 százalék alatti uniós célkitűzéssel. Magyarország 2012-ben 18 évről 16 évre csökkentette a tankötelezettség korhatárát. 16 éves korukban a diákok 93,3 százaléka vett részt kötelező nevelés-oktatásban, ami az egyik legalacsonyabb arány az EU-ban.
A felmérés szerint a magyar diákoknak átlag feletti a digitális készsége, ugyanakkor a teljesítményük nagyban függ a szüleik végzettségétől. Az EU-ban átlagosan 33 százalékpontos különbség van a diplomás és a nem diplomás szülő gyerekének teljesítménye között, míg ez a különbség Magyarországon 53 százalékpont. Közben a roma diákok szegregációja a második legmagasabb a régióban: a 6–15 éves roma gyerekek 62 százaléka jár olyan iskolába, ahol a diákok többsége vagy mindegyike roma. Ezekben az iskolákban gyakran a tanárok is kevésbé felkészültek.
Ennek egyik okára világít rá az ombudsman tavalyi jelentése: az egyre több egyházi fenntartású óvoda vagy iskola miatt a nem roma gyerekek fokozatosan elhagyták az állami fenntartású intézményeket. Az állami iskolák tanulói közössége néhány éven belül zömében, vagy teljes egészében már csak roma és hátrányos helyzetű gyerekekből állt. Ezzel párhuzamosan a mobilisabb, képzettebb pedagógusok is átvándoroltak az egyházi intézményekbe. Ennek következtében romlott az állami iskolák nevelési-oktatási színvonala. Mindez a tanulói lemorzsolódás növekedését és a továbbtanulási mutatók romlását eredményezte.
Az ombudsmani vizsgálat szerint bár az egyházi intézmények nem voltak nyíltan szegregálók, tehát oda roma tanulók is jelentkezhettek volna, viszont
a felvétel körülményeit, feltételeit úgy alakították, hogy azok közvetett módon sikeresen távol tartották a roma családokat és gyermekeiket az iskolától.
Nemcsak arról van szó, hogy a Fidesz által „liberálisnak” címkézett miniszter mutatott rá az egyházi iskolák szerepére a szegregációban, a jelek szerint ezt ott is érzékelik. Az ügyben megszólalt Ruboszky Rita, a Magyar Katolikus Egyház oktatási felelőse is, aki a HVG-nek adott interjúban azt mondta: „Fontos belenéznünk abba a tükörbe, mennyire vált adott esetben az egyházi iskola a társadalmi szegregáció eszközévé. De rendkívül igazságtalan mind a pedagógusokkal, mind a fenntartókkal és – hangsúlyozom – a romákkal szemben is annak sulykolása, hogy Magyarországon a gyerekek egyik része jómódú családokból érkezve egyházi iskolákba jár, a másik része pedig roma származásúként, mélyszegénységben élve az állami oktatásban reked.”
A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok nem gyorsabban fejlesztenek, csak korábban válogatnak
A másik, heves indulatokat keltő kijelentése Lannert Juditnak a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokra vonatkozott. A miniszter szerint ezeknek az iskoláknak annyi az értelme, hogy az elit kiszelektálja magát ezekbe. A 25 év alatti fiatalokból álló Balzacnak adott miniszteri interjújában Lannert többek között arról beszélt: a kompetenciamérések adatai sem mutatják azt, hogy a hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumokban jobban fejlődnének a gyerekek, mint a hagyományos általános iskolákban. „Magasabb szintről indulnak, mert ki lettek szelektálva, de ugyanolyan tempóban mennek. Tehát az egésznek annyi az értelme, hogy az elit kiszelektálja magát és biztosítsa a pozícióját a társadalomban” – mondta a miniszter, aki szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok rendszere inkább társadalompolitikai, mint oktatási kérdés, amit meg fognak vizsgálni.
Erre Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője csapott le azzal, hogy a Tisza az elitgimnáziumok „megszüntetésével” vissza akarja hozni a kommunizmus idején megszokott négyosztályos középiskolákat, és több tízezer diákot és családjaikat taszít a bizonytalanságba. Erre Lannert külön is reagált: szerinte szó sem volt a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok egyeztetés nélküli megszüntetésről.
A hatosztályos gimnázium ügye egy gumicsont. Pontosan arra alkalmas, amire most használják: hogy a politikai oldalak egymásnak menjenek, miközben a valódi probléma észrevétlen marad – írta véleménycikkében Halácsy Péter, a Budapest School alapítója, a Prezi társalapítója a Telexen. Ő is úgy látta, hogy a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok nem gyorsabban fejlesztenek, csak korábban válogatnak. Idézte Berényi Eszter 2019-es kutatását, ami megmutatta: a gyermeküket nyolc- és hatosztályos gimnáziumokba felvételiztető szülők akkor átlagosan heti 3,5 órát és havi 34 ezer forintot fektettek a gyerekeik felkészítésébe, és szinte kizárólag diplomás szülők gyerekei kerülnek be ezekbe az iskolákba. A fő probléma közben szerinte az általános iskola felső tagozatával van: ott kellene jelentős változásokat elérni.
A vita lényege itt is az, hogy itt nagyon hasonlót látunk, mint amit az egyházi iskolák esetében: strukturális szelekciót, ami a rendszer összetett működéséből fakadóan kedvez az „elitnek”, miközben mélyíti a társadalmi különbségeket.
A középosztályhoz tartozó gyerekeket kiválogatják a szülők
A szegregáció jelenségéről és Lannert Judit kijelentéseiről megkérdeztük Ercse Kriszta oktatáskutató véleményét. A szakember szerint fontos tisztázni, mit is jelent a minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzáférés. Sokan tévesen azt hiszik, hogy az egyenlőség akkor valósul meg, ha minden diák ugyanazt kapja, de valójában nem a tanítás felől kell megközelíteni az egyenlőséget, hanem a tanulás felől. Mindenkit úgy lehet a legmagasabb szinten fejleszteni, ha az ő személyre szabott tanulását támogatják. Nem mindenkinek ugyanazt kell kapnia, hanem mindenkinek azt, amire neki szüksége van.
Ez összefügg azzal is, hogy a társadalmi hátrányok nem feleltethetők meg egy az egyben az iskolai különbségeknek. Tanulási hátrány akkor keletkezik, ha van oktatási egyenlőtlenség, vagyis, ha egy diák nem kapja meg az ő szükségleteire adott megfelelő pedagógiai választ. Ebben a kontextusban nem érdekes, hogy valaki honnan jön, milyen iskolai végzettsége van a szülőknek, mennyi pénzből élnek.
Az érdekes az, hogyha belép az iskolába, ott az ő tanulási szükségleteit vegyék figyelembe.
Ercse Kriszta szerint Lannert Judit azt csinálja, hogy először kijelöli a fizikai elkülönítés jelenleg legitim pontjait, és ezeken szeretne változtatni. Ő is egyetért azzal, hogy az egyházi iskolák szelektív beiskolázási gyakorlata szegregációt szül. Ezt a fajta elkülönítést azért is kell megszüntetni, mert a gyerekek komplex fejlődését a minél heterogénebb környezet tudja támogatni. A diákok így tudják megtapasztalni a sajátjuktól eltérő gondolkodást, szokásokat, életmódokat. „Ha a gyerekek tőlük különböző gyerekekkel találkoznak, nőnek fel egymás mellett, meg tudják tanulni, hogy az teljesen normális és természetes.”
Az egyházi iskolák kapcsán Ercse Kriszta azt mondta: az oktatás a középosztály igényeire van szabva. Az iskola egy bizonyos típusú elvárt előzetes tudásra épít, de azt nem veszi figyelembe, hogy sokaknak nincs meg ez a tudása, mert másfajta tudása van. Erre az iskola azonban nem kíváncsi. Ennek a következménye, hogy a nem középosztálybeli, a roma gyerekek beszorulnak egy intézménybe, miközben a középosztályhoz tartozó gyerekeket kiválogatják. Erre példa a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok elterjedése, ami Ercse Kriszta szerint már a bevezetésekor, a pedagógiai megfontolások ellenére is aggályos volt. Látszólag a középosztályhoz tartozó szülők szeretnének különb bánásmódot adni a gyerekeiknek, de ez valójában az általános képzés kudarca és kritikája.
Ercse Kriszta szerint nem igaz az az általános vélekedés, hogy azért nem megfelelő színvonalú az oktatás a középosztálynak, mert az alsó osztályhoz tartozó gyerekek tönkreteszik az órákat.
Valójában a pedagógusok nem tudnak úgy oktatni sokféle háttérből érkező gyereket, hogy az mindenkinek az egyéni szükségleteit szolgálja. Ez viszont összefüggésben van a Nemzeti Alaptantervvel (NAT-tal) is, ami szintén nem az egyéni fejlesztésekre fókuszál, hanem általános elvárásokat fogalmaz meg.
Ennek ellenére az oktatáskutató szerint ha most hirtelen az oktatási minisztérium megszüntetné a hat- és nyolcosztályos iskolákat, azzal a gyökérproblémát nem oldaná meg. Sőt, ugyanaz a probléma állna elő: a középosztálybeli szülők újabb kiskapukat keresnének. „Az állami rendszerből való kimenekülés egy iskolakritika a kormány felé.”
Pedagógiai megújulás és szemléletbeli változás nélkül szerinte nem szabad ilyen radikális átalakításokat hozni az oktatásban (ezt Lannert Judit sem akarja). Ha jó tapasztalatokon keresztül sikerül átállítani az emberek fejében a tanulásról-tanításról alkotott elképzelést, a sikeres iskoláról való gondolkodást, akkor nem fog számítani, hogy melyik iskola hatosztályos és melyik négy, mert a diákok ugyanúgy személyre szabott oktatást fognak kapni.
A szegregáció elleni küzdelem egyik legfőbb akadálya a láthatatlanság
Bár most a szegregáció témája a közbeszéd középpontjába került, valójában nem új dologról van szó, hanem egy hosszú folyamatról. Az OECD 2019-es adatai szerint a 15 éves magyar tanulók 85 százaléka jár teljesítmény alapján szelektáló iskolába. Az OECD-átlag 43 százalék volt. Pedig a korai szortírozás az OECD oktatási igazgatójának szavaival „még a legjobb képességű gyerekeknek sem hoz pozitív eredményt”. Sőt, azt lehet mondani, hogy az iskolai szegregáció a 90-es évektől kezdve erősödött Magyarországon, részben a szabad iskolaválasztás miatt.
A legszegényebb gyerekek erősödő szegregációját nemcsak az magyarázhatja, hogy iskolánként egyre jobban elkülönültek a szegények és a jobb módúak, hanem az is, hogy nőtt a szegények és a gazdagok területi koncentrációja. Magyarán,
a fejlettebb térségekből egyre jobban kiszorultak a szegényebb családok, míg a tehetősebbek fokozatosan elhagyták a leszakadó térségeket.
Az iskolai szegregáció felszámolása nem képzelhető el a mostani beiskolázási és fenntartói rendszer mellett. A szabad iskolaválasztás, a változó fenntartói struktúra és a lakóhelyi különbségek együttesen tartják fenn a szelekciót – derül ki a Rosa Parks Alapítvány gondozásában 2025 decemberében megjelenő A deszegregáció lehetőségei Magyarországon című közpolitikai jelentésből.
A szegregáció elleni küzdelem egyik legfőbb akadálya a láthatatlanság: kevés a pontos adat, az etnikai adatgyűjtésnek jogi korlátai vannak, így a problémát nehéz számonkérni.
A problémával azért érdemes foglalkozni, mert a szegregált iskolába járás önmagában rontja a tanulók teljesítményét és továbbtanulási esélyeit. Ha egy szegregált iskolában tanuló és egy nem szegregált iskolában tanuló, más szempontok szerint viszont hasonló diákot hasonlítunk össze, akkor durván 3-5 százalékponttal lesz kisebb a középfokú végzettség vagy az érettségi megszerzésének valószínűsége a szegregált iskolába járó diáknál. A magyar oktatási rendszer egyik legnagyobb problémája, hogy nem mérsékli, hanem felnagyítja a társadalmi különbségeket.
