A Sándor-palota kiadja a kegyelmi ügy iratait a kormánynak
Hivatalos megkeresés esetén átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak a köztársasági elnök hivatala – írta az MTI-nek a Sándor-palota. Sulyok Tamás hivatala nem sokkal később a Facebookra is kiposztolta, együttműködnek a K. Endre ügyében született iratok nyilvánosságra hozatalában a kormánnyal, és hivatalos megkeresés esetén átadják a rendelkezésre álló dokumentumokat a kabinet képviselőjének.
Magyar Péter miniszterelnök hétfői és keddi sajtótájékoztatóján is felszólította Sulyok Tamást, hogy hozza nyilvánosságra a kegyelmi ügy iratait. A miniszterelnök kedden a a Miniszterelnökség Alkotmány utcai épületében tartott sajtótájékoztatóján hozta nyilvánosságra a kegyelmi ügy dokumentációjának egyik felét, ami eddig az Igazságügyi Minisztériumban volt. Az iratokból az derül ki, hogy az igazságügyi minisztérium nem támogatta a felterjesztést, amiben K. Endre szerepelt, más kegyelmi döntéseket viszont igen.
Magyar Péter azt mondta, ezekbe a támogatott döntésekbe került be K. Endre ügye is, amit a hivatalos szolgálati út megkerülésével tettek meg, majd azt „valahol” aláíratták Varga Judittal. Novák Katalin akkor a dokumentumok szerint kifejezetten kérte, hogy a kegyelmi döntés szülessen meg a pápalátogatásig.
Magyar Péter korábban azt mondta, ha az igazságügyi minisztériumi dossziéból azt látják, hogy az nem teljes, akkor elvárják a köztársasági elnöktől, hogy hozza nyilvánosságra a teljes anyagot. Felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy ezt kedd munkaidő végéig tegye meg. A dokumentumok időközben kikerültek a kormány hivatalos honlapjára, ezeket ebben a cikkben mutatjuk be részletesen.
Magyar Péter sajtótájékoztatója után elértük Répássy Róbertet, az Igazságügyi Minisztérium korábbi kegyelmi ügyekért felelős államtitkárát, aki a Telex megkeresésére azt mondta, ha volt is lobbi K. Endre kegyelmi kérvényével kapcsolatban, ahogy arra kedd reggeli sajtótájékoztatóján utalt Magyar Péter, az nem az Igazságügyi Minisztériumban volt, a kegyelmi főosztály eredetileg nem véletlenül nem javasolta K. Endre kegyelmi kérvényének előterjesztését.
A kegyelmi ügy volt az elmúlt évek legnagyobb politikai botránya, amibe nyolc nap alatt belebukott Novák Katalin és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is – az ügyben fontos szerepet játszó Balog Zoltán református püspök viszont nem.
Az ügy bő két évvel ezelőtt robbant ki, miután 2024. február 2-án kiderült, hogy Novák Katalin akkori államfő elnöki kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének, a szexuális bűncselekményekért elítélt pedofil igazgató segítőjének. A férfit ezért ítélték el, mert arra kényszerítette az akkori igazgató által szexuálisan zaklatott gyereket, hogy vonja vissza a vallomását.
A rendszerváltás óta egyetlenegyszer történt olyan, hogy az igazságügyi miniszter nem írta alá a köztársasági elnök kegyelmi döntését: Dávid Ibolya elutasítási javaslattal terjesztette fel Göncz Árpádnak Kunos Péter bankvezér kérelmét 1998-ban. Göncz kegyelmet adott az egykori Agrobank vezérének, az MDF-es igazságügyi miniszter azonban nem írta alá a dokumentumot.
Novák Katalin sosem árulta el, miért adott kegyelmet K. Endrének, Varga Judit pedig azt nem, hogy miniszterként milyen javaslattal terjesztette fel a köztársasági elnöknek K. Endre kegyelmi kérvényét. Gulyás Gergely akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter egy tavalyi kormányinfón azt mondta, tudja, hogy mit javasolt Varga, de nem árulja el. Novák Katalin pedig azt mondta, hogy a döntést ő hozta, innentől pedig nincs relevanciája, hogy kinek a javaslatára, nyomásra vagy nem nyomásra tette. Arra azóta sem derült fény, hogy Orbán Viktornak miniszterelnökként milyen szerepe volt a kegyelmi ügyben.