Vissza sem kell térnie Varga Juditnak, hogy a Fidesz használni tudja a kampányban Magyar Péter ellen

Vissza sem kell térnie Varga Juditnak, hogy a Fidesz használni tudja a kampányban Magyar Péter ellen
Szily Nóra interjúja Magyar Péterrel – Forrás: Magyar Péter YouTube-csatornája

318

A politikában eleve nem volt unalmas 2025, de még az év utolsó napjaira is jutott egy kisebb botrány, ami sok szempontból túlmutat azon, hogy ki mivel szólt be a másik oldalnak. Magyar Péter karácsonyi interjút adott Szily Nórának, amiben többek között arról beszélt, hogy mennyit köszönhet a nőknek, és mennyire becsüli őket. Magyar Péter és a nők viszonya azóta forró téma, mióta a volt felesége, a kegyelmi botrányba belebukó Varga Judit volt igazságügyi miniszter tavaly bántalmazással vádolta meg Hajdú Péter műsorában. A fideszes propagandagépezet azóta folyamatosan „nőverőnek” vagy simán nőbántalmazónak próbálja beállítani Orbán Viktor első számú kihívóját. Azzal is vádolják, hogy elárult a családját és lehallgatta a volt feleségét.

Magyar Péter karácsonyi interjújából azzal lett ügy, hogy a közélettől visszavonult Varga Judit a beszélgetésre reagálva azt írta Facebook-oldalán, hogy „hányinger.” De nem csak ő szólalt meg az interjú miatt, a vezető fideszes politikusok közül Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Magyar Péter egykori jó barátja, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője is üzent a Tisza Párt vezetőjének.

Főleg a Magyarnak amúgy is rendszeresen beszólogató Kocsis Máté támadta hevesen a Tisza vezetőjét. Két rövid videó mellett egy hosszú posztot is szentelt a Szily Nóra-féle interjúnak. A Fidesz frakcióvezetője ebben azt írta, hogy Magyar hazudik, és „a szeretet ünnepének hangulatát használtad fel arra, hogy átírd a múltat. A saját (egykori) családod múltját. Arra használtad, hogy elhitesd a közönséggel, milyen nagyszerűen bántál és bánsz velük.” Szerinte Magyar a női szavazókhoz akart szólni, de „piszkos politikai számításból” átírta a múltját, miközben Kocsis szerint korábban sértegette Varga családját.

Magyar Péter először Márai Sándor Köszönet a nőknek című írásával, majd pedig egy 2020-ban készült Varga Judittal közös interjúból vett idézettel reagált a támadásokra. Amik a jelek szerint azért betaláltak Magyarnál, mert még Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes vele foglalkozó Facebook-posztjaihoz is odakommentelt, noha Novák Katalin egykori tanácsadója nem tartozik a fideszes véleményuniverzum legfajsúlyosabb szereplői közé.

Maga Kocsis Máté is rámutat a posztjában, hogy a fideszes politikusok miért ugorhattak rá ekkora elánnal a Szily Nóra-interjúra. Igaza lehet abban Kocsisnak, hogy Magyar Péter ezzel az interjúval a női szavazókat akarta megszólítani. Ennek is szólhatott a kérdező személye, illetve az egész interjú alapállása, hogy ez nem egy belemenős politikai interjú volt, hanem egy bulvárosabb hangvételű beszélgetés, ahol Magyar Péter kidomboríthatta az emberi oldalát.

Nem véletlenül beszél Magyar Péter a női szavazóknak. A kormánytól független közvélemény-kutatók mérései szerint a Tisza valamiért kevésbé népszerű a nők körében a Fideszhez képest, míg a férfiak esetében pont fordítva áll a helyzet. Ez már a 21 Kutatóközpont tavaly október 23-án megjelent mérésében is látszott, ami először mutatott Tisza-vezetést a biztos szavazóknál. A Mediánnak is volt akkoriban olyan kutatása, ami szintén azt mutatta, hogy a nőknél hátrányban van a legnagyobb ellenzéki párt. Már akkor is téma volt, hogy ennek mi lehet az oka.

A Tisza lemaradása a Fideszt körüllengő, kívülről sokak által szexizmusként és macsókultuszként azonosítható hangulat miatt is lehetett meglepő. A NER 15 éves fennállása alatt egyetlen nőnek sem sikerült tartósan fontos pozícióban maradnia, Novák Katalint és Varga Juditot egy szempillantás alatt beáldozták, amikor ez állt a kormány érdekében. Azokat a szimbolikus vagy kevésbé szimbolikus ügyeket is lehetne sorolni – lásd szívhangrendelet, sürgősségi fogamzásgátlás vénykötelezettsége –, amik alapján azt gondolnánk, hogy a nő szavazók inkább ellenzékiek. A számok azonban azt mutatják, hogy ez továbbra sincs így.

A Medián november második felében készült felmérése szerint nemi alapú különbség továbbra is fennáll a pártok támogatottságánál: a Tisza a férfiaknál, a Fidesz pedig a nők között népszerűbb. A Medián szerint a nőknél a Tisza 35 százalékon áll, míg a Fidesz 36 százalékon. A férfiaknál így néz ki a párt versenye: a Tiszára 42 százalék szavazna, a Fideszre 30 százalék. Vagyis a Tisza támogatottsága 7 százalékponttal magasabb a férfiak körében, mint a nőknél, ami nem elhanyagolható különbség. Az is igaz, hogy a Tisza a nőknél is nagyot erősödött tavaly ősz óta. Akkor a különböző felmérések alapján a Fidesznek 7-9 százalékpontnyi előnye volt ebben a választói csoportban.

Magyar Péter is felismerhette, hogy erősítenie kell a női szavazóknál, mert az elmúlt egy évben több látványos gesztust tett a nők felé. Tavaly konferenciát szervezett a nőjogi szervezetekkel „a hölgyek közéleti szerepvállalása, valamint védelme és segítése kapcsán”. Március 15-i beszédében „szövetséget” ajánlott a nőknek, és kifejezetten nekik szóló választási ígérettel is előállt. Az is látványos volt, hogy a Szőlő utcai ügy és a gyerekvédelem állapota miatt tartott december 13-i tüntetésen Magyar Péter nők társaságában vonult a menet elején. Ráadásul a Tisza országgyűlési képviselőjelöltjeinek harmada nő, aminek szintén üzenetértéke lehet. Összehasonlításképpen: a Fidesz 2022-ben a 106 választókerületből mindössze 7 helyen (6,6 százalék) indított női jelöltet.

Adja magát az a magyarázat, hogy a bántalmazási vádak és Magyar Péter korábbi zűrös ügyei miatt van hátrányban a nőknél a Tisza. Kováts Eszter politológus is Magyar Péter karakterével magyarázta a jelenséget: elképzelhetőnek tartja, hogy a „macsóságfaktor” rontja Magyar esélyeit a nők körében. Lehet, hogy szociológiai tényezők is szerepet játszhatnak a női és a férfi szavazók pártpreferenciájában látott különbségekben. Az idősebb korosztályokban többségben vannak a nők, mivel jellemzően tovább élnek, mint a férfiak. A KSH adatai szerint például a 75 éveseknél már 62 százalék a nők aránya. Ezek alapján tehát a Fidesz valójában leginkább az idős női szavazók körében népszerűbb a Tiszánál. Csakhogy a Vox Populi választási kalauz korábbi számításai szerint az életkori megoszlás sem magyarázza meg teljesen, hogy a nők miért szimpatizálnak kevésbé a Tisza Párttal a férfiakhoz képest. A Vox Populi arra jutott, hogy talán a nők között több a bizonytalan szavazó, és innen fakad ez a különbség.

Kováts Eszter most decemberben is foglalkozott a nemek közti különbséggel. Szerinte a legújabb adatok alapján a bizonytalanoknál látott nőtöbblet sem magyarázza az eltéréseket. Inkább arról van szó, van valami, amit a Fidesz nyújt a nők bizonyos csoportjainak, és amit a Tisza nem, illetve a Tisza olyasmit nyújt, ami a férfiak bizonyos csoportjainak vonzóbb. „Hogy ez mivel függ össze, a Tisza rendszerváltás/kalapács-ajánlatával, szakpolitikai okokkal, a vezető által közvetített férfiasságképpel, médiafogyasztási szokásokkal -- vagy bármi mással, ennyiből nem tudjuk” – írta akkori Facebook-posztjában.

A két- és háromgyerekes anyák adómentessége és az egyéb családtámogatások például olyasmik, amiket a Fidesz ad, de azt is lehet tudni, hogy korábban a rezsicsökkentés miatt vándorolt át rengeteg női szavazó hozzájuk. A kegyelmi botrány és a Szőlő utcai ügy óta viszont már nem egyértelmű, hogy a gyermekvédelem mennyire a Fidesz témája még. Mindkét ügy kiemelten fontos lehet a női szavazóknak, de ezekben Magyar Péter van előnyben.

A Fidesz reakciója tehát egyrészt biztosan annak szól, hogy Magyar Pétert a személyében rombolják, még ha eddig ezek a lejáratási kísérletek korábban nem is tudták visszafogni a politikus előretörését – veszíteni aligha veszít velük a Fidesz. Ugyanakkor az interjúra adott reakciókkal megpróbálták hitelteleníteni Magyar Péter gesztusait is a nők felé. Ha ez minimálisan is sikeres, az kifejezetten rossz hír a Tiszának, aminek éppen hogy javítania kéne a számain a nők körében.

Más kérdés, hogy ezekkel a megszólalásokkal egész pontosan mennyit nyer a kormánypárt. A botrány miatt vélhetően sokkal több emberhez jutott el Magyar Péter karácsonyi interjúja, mint amennyien amúgy megnézték volna, ami nem feltétlenül jó a Fidesznek. A támadásokat pedig Magyar Péter megpróbálhatja leszerelni azzal, hogy higgadtan reagál, és még dicséri is a róla durván beszélő Vargát, mert azt a vélekedést erősíti, hogy nem reagálna így, ha igazak lennének a bántalmazásról szóló vádak. Ez volt a forgatókönyv júliusban is, amikor a Schadl-ügy tárgyalása után Varga Judit a sajtónak képződménynek nevezte a volt férjét.

Közben Varga Judit minden egyes nyilvános megszólalása felidézi a kegyelmi ügyet és abban játszott felelősségét, mivel a mai napig nem tudni, hogy támogatási javaslattal terjesztette-e fel K. Endre kegyelmi kérvényét, vagy sem. Erre utalhatott Szily Nóra is a Varga hányingerezésére reagáló posztjában, amiben arról írt, hogy „miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?”

Úgy néz ki, hogy bár a nőbántalmazós téma a napokban újra előtérbe került, a helyzet összességében hasonló, mint amikor ősszel a Fideszben elkezdték lebegtetni Varga Judit visszatérését: a Fidesz most is aktívan felhasználja volt miniszterét a Magyar Péter elleni politikai küzdelemben, és ehhez még az sem kell, hogy Varga valóban újra politikai szerepet vállaljon. Hogy ez mennyire lesz sikeres, az egyelőre kérdés, de az biztos, hogy a női szavazók elbizonytalanításának szándékával olyan pontra céloz a Fidesz kampánya, ami a Tiszának kifejezetten érzékény.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!