Magyar Péter egy Varga Judittól vett 2020-as, nyitott kalitkás idézettel reagált az őt ért támadásra

Egymás után sorra reagáltak Szily Nóra Magyar Péterrel készített interjújára a Fidesz legjelentősebb nevei, köztük Kocsis Máté, Szentkirályi Alexandra vagy Gulyás Gergely azután, hogy a Tisza Párt vezetőjének volt felesége, Varga Judit egyetlen szót – „hányinger” – írt ki a Facebook-oldalára, mely alá belinkelte a videót.

Ezekre reagált most Magyar Péter, aki egy 2020-as interjúból idézett a volt feleségétől. A páros interjút, melyben ő és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is megszólaltak a Képmás magazin készítette velük.

„Én az anyaságot, a hagyományosnak mondható női feladatokat mindig úgy élhettem meg Péterrel, mintha egy nyitott ajtajú kalitkám lenne: tudtam, hogy ha szeretnék kiteljesedni más területen is, akkor kirepülhetek. Péter sosem várta el tőlem, hogy feladjak bármit is abból, aki én vagyok. Ha zárva lett volna a kalitka ajtaja, akkor nem biztos, hogy annyira jól éreztem volna magam benne, így viszont mindig szívesen repültem vissza” – idézett Magyar Péter.

A Tisza Párt vezetője azt is írta: azt kívánja a kormányzó hatalomnak, hogy „a hátralévő 105 napban inkább kormányozzanak, és ne újabb gyűlöletkeltésre vagy uszításra fordítsák az adófizetők pénzét.”

Varga Judit a kegyelmi ügy után eltűnt a nyilvánosság elől. A volt igazságügyi miniszter Novák Katalin volt államfővel együtt előző év februárban abba bukott bele, hogy kegyelmet adtak a bicskei pedofilsegítőnek. Varga azután nem szólalt meg, a sajtómegkeresésekre pedig nem válaszolt. Épp ezért volt izgalmas, hogy idén júliusban a bíróság tanúként idézte be a Schadl–Völner-perben. Ekkor utána rohanva próbáltunk meg beszélni vele.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!