Magyar Péter szerint le akarták beszélni a Partizán-interjúról
Kevesen, az édesanyján kívül csak egy-két ember tudott arról előző év telén, hogy bemegy majd interjút adni a Partizánba Magyar Péter, aki a beszélgetéssel gyakorlatilag a semmiből robbant be a közéletbe. Az interjúban arról is beszélt, felháborította, ahogy a kegyelmi ügy kezelése során a Rogán vezette propagandagépezet elbánt Novákkal és Vargával. Magyar az interjúban nemcsak Rogán tevékenységét, hanem a miniszterelnök családjának gazdagodását is kritizálta.
Magyar azt mondta a Szily Nórának adott, december 26-án megjelent beszélgetésben, hogy azok, akik tudtak róla, hogy interjút fog adni, azt mondták: ne menjen be, de ő mégis bement. „És amikor kijöttem, akkor azt mondták, hogy jó, akkor most már menjél végig az úton. Kicsit olyan ez, mint amikor a szakadék fölött egy kötélen elindul az ember. Onnan nem tudsz visszafordulni” – mondta.
Beszélt arról is, hogy olvas kommenteket, és reagálni is szokott, bár már nem olyan gyakran. Arra a kérdésre, hogy miért csinálja ezt, azt felelte a Tisza Párt vezetője, hogy
„Mert nekünk nincs más. Nekünk nincs médiánk, nincs propagandánk, nincs állami támogatásunk, az is egy megjelenési felület, és persze az ember néha hibázik, néha olyanra reagál, amire nem kéne reagálni, de ha az ember vezető, és mondjuk 100 döntéséből 80 vagy 90 jó, akkor belefér, hogy van 10 vagy 20 kevésbé jó.”
Magyar azt mondta, nem tartozik a kedvtelései közé, hogy minden kommentre reagáljon, és már igyekszem is ezt mérsékelni, „de én úgy tekintettem erre főleg az elején meg a közepén, meg most így a végén, hogy ez egy felület és ez be is jött, ahogy a mellékelt ábra mutatja.”
Arról, hogy Magyar Péter hogyan vált ki a fideszes világból, ebben a cikkben írt bővebben a Direkt36.
A Szily Nórának adott 1,5 órás karácsonyi interjúban Magyar Péter beszél a gyerekkoráról és a fiaival való kapcsolatáról is.