
Cikkünk folyamatosan frissül!
A HVG arról kérdezte Gulyást, látja-e szükségességét a kormány a gyerekvédelmi törvény módosításának, és hogy megteheti-e ezt a köztársasági elnök. Gulyás szerint hatásköre a gyerekvédelemre a magyar kormánynak van, a köztársasági elnöknek nincs, csak törvénykezdeményezési joga van.
A HVG azt is megkérdezte, hogy Orbán Viktor ismerte-e azt a 2021-es jelentést, ami szerint minden negyedik állami gondozásban élő gyereket éri zaklatás, aminek egynegyede nem kerül az állam elé. Gulyás szerint sok ombudsmani jelentés volt, egyik sem maradt válasz nélkül, a felmérésekkel viszont óvatosan bánna. A lényeg, hogy legyen egy olyan jelzőrendszer, ami a gyerekekkel való visszaéléstől mindenkit visszatart.
Csak pozitív következményét látja Gulyás annak, hogy nem vesz részt az ország az ukrajnai EU-s hitelben. Az amerikai adminisztráció véleménye sem biztos, hogy egyezne abban, hogy Ukrajna felvétele az EU-ba helyes lenne-e vagy sem, de nincs olyan békeszerződés, ami a lisszaboni szerződést is átírná, így bővítésre csak egyhangúlag kerülhet sor.
A miniszter felolvasta az előzményeket, idézte Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár szavait. „Két kolléga hosszan próbálta rendre bírni őket. Mindkét gyermek lecsillapodott, kérésükre az egyik békejobbot nyújtott a másiknak, melyet ő visszautasított. Ekkor ő hirtelen haragjában a tévé képernyőjére mért egy hatalmas ütést, a tévé azonnal nézhetetlenné vált, felülete behorpadt. A fiatal a tévéből a kábelt is kiszedte, nyakára tekerte azt, és kiabálta, hogy megfojtja magát. Ezután is indulatos maradt, közölte, hogy mindenkit ott meg fog ölni”.
Gulyás válasza szerint folyik egy büntetőeljárás, meglátjuk, mi lesz az eredménye. Jó jegybankelnök volt Matolcsy, hangzik a kérdés. Gulyás egy sor eredményt tud felsorolni abból az időszakból, ettől teljesen független a PADME Alapítványok vagyonvesztési ügye.
A Pesti Srácok rákérdezett arra is, hogy mi Gulyás véleménye arról, hogy Katherina Reiche gazdasági miniszter szerint német gazdasági reformokra van szükség, fog-e ez hatni a magyar gazdaságra. Magyarországnak problémája pont azokban az ágazatokban van, ahol a németekkel az együttműködés rendkívül erős, válaszolt a miniszter. Németország azt a bravúrt hajtotta végre, hogy miközben a világ legjobb autóit gyártotta, olyan megszorításokat fogadott el környezetvédelemre hivatkozva, hogy azokat az autókat nem gyárthatja, mondta Gulyás. Szerinte a németek sokat tettek azért, hogy a gazdaságuk meggyengüljön.
A Pesti Srácok azt kérdezte, hogy szóba került-e a Benes-dekrétumok ügye a kormányülésen, Gulyás azt mondta, hogy igen, Orbán Viktor tárgyalt a szlovák miniszterelnökkel, és Magyarországnak világos álláspontja van a kérdésben. Azt mondta: az a rész, ami nemzetiséghez tartozás miatt vesz el jogokat, nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a 21. századi magyar és európai értékvilággal, ezt nem tartják elfogadhatónak, és biztosak abban, hogy a szólásszabadság olyan korlátozása sem helyes, amilyet most a szlovák törvény tartalmaz.
Az oroszok nem akarnak tűzszünetet békemegállapodás nélkül, nincs esélye annak, hogy karácsonykor elhallgassanak a fegyverek Gulyás szerint. Egy ukrajnai választás idején lenne erre nagyobb esély.
Új dimenzióban van a vita az oltásokról Gulyás szerint. A protokollok rendben vannak. A miniszter szerint nem helyes, ha az orvosokat beperelik, ne járjon bíróságra az orvos ahelyett, hogy a betegeivel foglalkozna. Ezért fogadtak el egy olyan módosítást, hogy a fenntartót, a járási hivatalt lehet beperelni, ha valaki nem ért egyet a protokollal.
Nincs napirenden az, hogy magyar békefenntartók menjenek Gázába, mondta Gulyás egy kérdésre válaszolva. Találkozik-e valamikor a magyar és az izraeli miniszterelnök? Ennek nincs konkrét időpontja, a szokásos módon beszámolnak róla, ha lesz.
A Bors Tisza-adós számának betiltásával kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, hogy nem született ítélet, végzés született, ami ideiglenes intézkedés. Nagyon fontos társadalmi érdek, hogy a bírák és bíróság pártatlanságához ne férjen kétség, mondta, szerinte a probléma az az, hogy a politikai tevékenység a bírák részéről elfogadhatatlan, majd a sajtóban sok helyen megjelenik, hogy egy pártpolitikai listára bírák jelentkeznek. Gulyás már másodszorra beszél a bírák állítólagos politikai részvételéről a témában, azt sugallva, hogy a Bors számának betiltása azért történt meg, mert az adott bíró Tisza-szimpatizáns.
Az ATV azt kérdezte meg, hogy ha vannak Tisza-szimpatizáns bírók, akkor vannak-e Fidesz-szimpatizáns bírók is, Gulyás azt mondta, hogy a bíráknak az állampolgári joguk megvan, hogy részt vesznek a közügyekben, és válasszanak egy pártot, de az, hogy pártaktivistának jelentkezzenek, az nem, mert a pártpolitikai tevékenységtől tartózkodni kell. Onnantól kezdve nem tudja elhinni, hogy jogi alapon történik az eljárás, mondta Gulyás.
„Köztudomású, hogy az én testvérem bíró” – mondta a miniszter. „Politikailag nem kell egyetérteni két testvérnek.” Nem arról van szó, hogy valakinek a rokona bíró-e, az élet alakulhat így, hanem hogy önmaga folytatott-e olyan tevékenységet, ami okot ad arra, hogy feltételezzük: a pártatlansággal kapcsolatos hit meggyengülhet. Gulyás szerint ez fekete-fehér ebben az esetben.
Az ATV arról kérdezett, hogy a kormány propagandával bombázza az ügyfélkapun keresztül a nyugdíjasokat. Bármilyen összefüggésben bármilyen párt volt ebben az üzenetben? – kérdezett vissza Gulyás Gergely. Az államtitkár csak beszámolt a nyilvánosság előtt is megismerhető ellenzéki tervekről, tette hozzá. Szerinte Fónagy Jánosnak ehhez joga van.
A Hír tv következik. Azt kérdezi a riporter, hogy mennyire lehetünk erősek Európában? Gulyás szerint ehhez kell a visegrádi együttműködés. Csehországban, Szlovákiában változások történtek, Lengyelországban is alakulhatnak számunkra kedvezően a dolgok. Gulyás ezután az európai gazdák helyzetéről beszél, majd arról, hogy mennyire etikus nyilatkozatok hangzottak el tiszás szakértőktől az elmúlt időszakban. A párbeszéd végén a riporter boldog karácsonyt kívánt a Hír tv nevében.
Azt akarjuk-e, hogy Európába Európán kívül semmilyen tőkebefektetés ne jöjjön, mondta Gulyás a befagyasztott orosz pénzekkel kapcsolatban. Szerinte ha ezek az országok úgy gondolják, hogy bizonyos esetekben vagyonokat itt elkobozni lehet, akkor nem az európai tőkepiacon fognak befektetni. „Egész egyszerűen egy, a háborúban részt nem vevő országban elhelyezett pénzek befagyasztása még csak-csak, de az államosítása, elkobzása, ennek semmi alapja nincsen” – mondta. Szerinte a legtöbbet a belgák nyertek volna ezen, de ettől még Európa egésze vesztese lett volna ennek, és átlépett volna egy olyan határt, ami jogilag védhetetlen.
Az M1 munkatársa egy esetleges februári békecsúcsról érdeklődött. És arról, hogy lehet-e tudni a NATO terveiről bármit, tényleg katonákat küldenének az orosz–ukrán háborúba?
Az amerikaiak megpróbálják megszervezni a békecsúcs feltételeit, de a felek kompromisszuma kell hozzá. „Ha februárban, akkor februárban, ha egy év múlva, egy év múlva”, mondta Gulyás, de egyelőre nincs egyetértés az oroszok és az ukránok között.
„A NATO-főtitkárnak voltak már rosszabb nyilatkozatai is”, de a helyzet veszélyes, egy atomhatalom támadta meg az egyik szomszédunkat, Gulyás szerint. Az Európai Uniónak támogatnia kellene az amerikai béketörekvéseket.
A fuvarozók tüntetéséről is szó volt a kormányülésen, azt mondta Gulyás: hogy milyen tüntetést viszonyítunk nagynak, az hozzáállás kérdése. „Nem arról van szó, hogy a kormány áll a fuvarozókkal szemben, hanem azok az emberek, akik a kisebb településeken laknak”, ahol áthaladnak a fuvarozók. Szerinte az ÉKM célkitűzése helyes, készen állt arra, hogy megegyezzen az érdekképviseleti szervekkel, de vannak még olyanok, akik ezzel ellentétben továbbra is a tiltakozás felé fordultak. Ők csak olyan megoldást tudnak elfogadni, ami a környezeti zajterhelést csökkenti a településeken élőknek.
Az orosz energiaimporttal kapcsolatban azt mondta Gulyás: van egy olyan döntése az EU-nak, ami 2027. október 1-től szüntetné meg az orosz gázbeszerzés lehetőségét még akkor is, ha valakinek hosszú távú szerződése van, mint ahogy Magyarországnak is. Ezt a kérdést ők vitatják. Azért támadják meg ezt a döntést bíróságon, mert korábban arról volt szó, hogy egyhangú beleegyezés kell az ilyen határozathoz.
Az ügynek több megoldása van: az egyik a bíróság általi, a másik pedig a háború vége, mert akkor valahogy viszonyulni kell majd Európának a háború utáni Oroszországhoz. Gulyás szerint az amerikai–orosz gazdasági együttműködés ekkor létre fog jönni, Európának is meg kell határozni a saját viszonyát Oroszországhoz.
2010 óta készülünk arra, hogy ne függjünk senkitől, igaz ez az oroszokra is – mondta Gulyás. Nekünk nem azzal van bajunk, hogy az ország legyen képes arra, hogy Oroszország nélkül is el tudják látni földgázzal és olajjal, hanem az, hogy a saját döntés jogát hagyják meg nekünk, tette hozzá.
Economx az amerikai védőpajzsról kérdezett, Gulyás Gergely azt mondta, hogy az erről szóló tárgyalásokat a külügyminisztérium folytatja elsősorban, a kapcsolatfelvétel az amerikaiakkal megtörtént, de az érdemi tárgyalások jövő évre maradnak.
„Nem arról van szó, hogy ne tartanánk igényt az utolsó eurócentre is Brüsszeltől” – mondta Gulyás, hozzátéve, hogy a következő költségvetésről tárgyalni sem vagyunk hajlandók, ha nem kapjuk meg azt, ami nekünk abból jár. Hétéves költségvetést elfogadni csak egyhangúan lehet, szerinte a következő választás után lesz ennek az ügynek megoldása.
Azt mondta, hogy nem az uniós pénzeket akarják kiváltani, ez egy pénzügyi garancia. Arra azonban nem válaszolt, hogy a miniszterek a védőpajzzsal kapcsolatban előreszaladtak-e, csak azt, hogy az Egyesült Államokkal fennálló jó kapcsolata Magyarországnak nyit lehetőségeket.

- Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát, 170 milliárd forintba került. Huszonkét megyei jogú város elérhető gyorsforgalmi úton, az emberek 90 százaléka fél órán belül elér valamilyen autóutat vagy autópályát.
- Szegeden épít üzemet a Rheinmetall 29 milliárd forintból. Fiatal, magasan képzett szakemberek juthatnak munkához.
- Majdnem 40 milliárdot költenek korszerű diagnosztikai eszközökre.
- Új járművekkel bővült a békéscsabai Volán.
- 225 millió forintot adtak egy pécsi tornacsarnokra.
- De jutott pénz templomfelújításra és közösségi ház fejlesztésére, települési utakra is.
Ami az uniós csúcsot illeti, a legfontosabb témája az Európai Unió által Ukrajnának nyújtandó háborús kölcsön volt. Magyarország tartotta magát, hogy nem fog hitelt felvenni közösen az Unióval, 24 állam vesz fel hitelt és nyújt háborús kölcsönt Ukrajnának, Magyarország Csehországgal és Szlovákiával együtt ebből kimarad. Gulyás azt mondta, hogy ezt a kölcsönt az államok nem fogják visszakapni, csak akkor, ha Oroszország jóvátételt fizet, de erre kevés esély van.
8 európai uniós tagállam kész csapatokat is küldeni békefenntartás céljából Ukrajna területére, mondta Gulyás, szerinte ez nem időszerű, és békéről még nincs szó.
A kormány a mai ülésén tárgyalta a január 1-jén hatályba lépő intézkedéseket, és hosszabb tájékoztatást hallgattak meg az Európai Unió legutóbbi tanácsüléséről – kezdte Gulyás Gergely a Kormányinfót.
Ami az intézkedéseket illeti, ott döntően jó híreket tud közölni, mondta, januárban például teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása. A családi adócsökkentés pluszhoz tartozik még az, hogy életbe lép a 30 év alatti anyák adómentessége, 40 év alatti édesanyák esetén pedig ez akkor van így, ha két gyereket vállaltak, a háromgyerekes anyáké pedig idén októberben hatályba lépett. 2027. január 1-jén ezt ki akarják bővíteni majd. Emellett a házaspár másik tagja igénybe veheti a családi adókedvezményt.
A minimálbér és garantált bérminimum is emelkedni fog, előbbi 322800 forint lesz január 1-től, utóbbi pedig 373200 forint.
A 11 pontos vállalati adócsökkentési programot is elfogadta a kormány, ez is több pontból áll, az alanyi áfamentesség mértéke például 18 millió forintról 20 millió forintra emelkedik, és 22 és 24 millióra akarják emelni a következő években.
A tizennegyedik havi nyugdíj első negyedét februárban fogják megkapni a nyugdíjasok, az átlagnyugdíj pedig 250 ezer forint fölé fog emelkedni. A közszolgálatban dolgozók számára 1 millió forintos otthontámogatást fognak nyújtani. A tanárok béremelése is folytatódik, 10 százalékos béremelésre kerül majd sor. A közigazgatásban is 15 százalékos béremelés lesz, és az igazságügyi alkalmazottak is többet kapnak, a bíráknál két év alatt 50 százalékos emelést jelent, a következő lépés 2026. január 1-jén fog megtörténni.
„A brüsszeli háborús szándékokat támogató magyar politikai erők nevében olyan javaslatok jelentek meg, amelyek gyökeresen átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert! Meg akarják adóztatni a nyugdíjakat. Többek között a nyugdíjasok adójából támogatnák Ukrajnát!” – áll abban a levélben, amit Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára küldött.
Szabó Andrea szociológus szerint Orbán Viktornak megkopott a karizmája, a Tisza ugyanakkor nem követett el jelentős hibát 2025-ben. A belpolitikai-külpolitikai-gazdasági évértékelőnket ide kattintva lehet visszanézni, Szabó Andrea legfontosabb állításairól szóló összefoglalónk pedig itt olvasható.
„Szeretettel köszöntöm a kormány tagjait. A mai kormányülés legfontosabb értelme az az, hogy egyikőtöknek se kelljen otthon segíteni a porszívózásban” – mondta Orbán Viktor a Facebook-oldalán közzétett videóban. A miniszterelnök némi kacarászás után hozzáteszi, hogy ezt sikerült megoldani.
Több száz kamionos vonult fel hétfőn Budapesten, hogy a főutakra tervezett díjemelés ellen tiltakozzanak. Lázár János először ötvenszázalékos emelést jelentett be, végül múlt pénteken több szakmai szervezettel egy kisebb mértékű emelésben állapodtak meg, a tüntetők azonban ezt is vállalhatatlannak tartják. A tüntetők egy csoportját este fogadták a minisztériumban, ennek részleteiről a frissülő cikkünkben tudnak olvasni.
Orbán Viktort hétfőn a TV2-n kérdezgette Gönczi Gábor, akinek a miniszterelnök arról beszélt, hogy ellentét feszül Amerika és Európa között, és hogy korábban elképzelhetetlen lett volna, hogyha a NATO-tag Amerika azt mondja valamire, hogy ne legyen, akkor ennek dacára az EU-tagállamok szembeszegülnek vele, de most már Ukrajnát támogató békecsapatokról is szó van.